HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
élet-helyzet

Tengeralá magyar!

2008. április 16. (szerda) 12:59
 
A nagy kékség bűvöletében

Nincs olyan gyerek, de felnőtt sem sok, akit ne bűvölt volna el Cousteau kapitány vízalatti világot bemutató filmsorozata, könyvei. Így volt ezzel a miskolci Kovács Attila is, aki ennek hatására lett búvárúszó, majd ipari búvár, oktató és túravezető. Most pedig roncskutató expedíciót szervez.

[5_t] BuvarKep.jpg» A világtól elzárt Magyarországon hogyan lett valaki 1980-ban könnyűbúvár?

Cousteau kapitány egyik könyvét olvastam, és volt benne egy kép, amelyen a család kézen fogva merült a tengerben. Annyira megragadott, hogy elhatároztam: én is búvár leszek! A felnagyított fotó ma is ott van a búvárklubom falán. Az elhatározást tett követte. Először is megtanultam úszni, majd elmentem az MHSZ-be. Magyarországon 1980-ban még nem voltak tanfolyamos képzések. Jól emlékszem az első merülésemre: a derekunkra kötött kötéllel jóformán belelöktek a Mályi-tóba.

» Mióta a magyarok számára is elérhetővé váltak a meleg tengerek tízezrek tanultak meg búvárkodni, de a döntő többségük csak a hobbi szintig jut el, Önből
hogyan lett profi?

[1_t] Buvar.jpgTájékozódási búvárúszó versenyző lettem, majd ipari búvárként folytattam, erre szakosodott a cégem is. De egyre többen vannak a pályán, és komoly harc dúl a megrendelésekért. Átnyergeltem hát az oktatásra és a túravezetésre. A nyarat Dalmáciában töltöm, Dubrovnik közelében egy búvárbázison, télen pedig Egyiptomba szoktam túrát vezetni a Vörös-tengeren. Már 13 éve oktatok, az a dolgom, hogy vigyázok a résztvevőkre, miközben megvalósítják életük álmát: lemerülnek a tenger mélyére. Európa minden nációjából merültek már velem, de volt japán és indiai is.

» Irigylésre méltó az élete, hiszen ön is megvalósította álmát, de hogyan tolerálja a sok távollétet a család?

Munkámból adódóan évente 4-5 hónapot vagyok a tengeren. Augusztusban lesz tíz éve, hogy nős vagyok, két gyermekünk van, egy fiú és egy lány. A család Miskolcon él. A feleségem is búvárkodik, tehát neki nem kell magyarázni, miért is vagyok a tengeren, érti a csíziót. Mivel gyesen van, tavaly két hónapot lenn tudtak lenni az Adrián, nagyon jó volt együtt. Idén kevesebb ideig lesznek velem, de több alkalommal. Brúnó fiam négyéves, nagyon imádja a vizet, lehet, hogy egyszer majd az örökömbe lép. A kétéves Panniról még nem tudni.

» A lakása mediterrán sziget Miskolc közepén: amfórák, régi térképek, földgömb, tengerészláda, s egyéb relikviák. Ennyire megszerette Dalmáciát?

[3_t] KovacsAttila.jpg Előbb Krk-sziget környékére jártam, az Adria északi részén, de már kilenc éve, hogy Dubrovnik mellett, Cavtatban töltöm a nyarakat. Gyönyörű hely, rengeteg fügefa, olajfa, pálmák… Előttem a végtelen tenger, a szabadság. Autodidakta módon megtanultam a nyelvet, megértetem magam. Megszerettem a helyet és megbarátkoztam a dalmátokkal. Amit az is jelez, hogy Brúnó fiamnak horvát a keresztapja. Túlzás nélkül mondhatom, a környéken mindenütt ismernek.

(Távozóban összefutunk Brúnóval, kérdem a kis srácot, mi lesz, ha nagy lesz? – kapásból rávágta: búvár!)

[0_300] Buvar2.jpg

 


Szent Istvántól Ferenc Józsefig

[2_180] ferencjozsef.jpgKovács Attila 1995-ben, már rutinos búvárként vett részt a Szent István expedícióban, amely feltárta az első világháborúban olaszok által megtorpedózott, 20 ezer tonnás magyar építésű csatahajót. Be is került a Guinness-rekorderek közé, ugyanis a tengerfenéken fekvő roncs hajócsavarjánál, 56 méter mélyen kötött eljegyzést. „Sok mindent elkövet az ember mélységmámorban” – kommentálta humorosan az eseményt, mivel házasság nem lett a kapcsolatból. Most, április végén újabb feladatra készül az Adrián, a Kotori-öbölben, 45 méter mélyen fekvő, 1918 őszén elsüllyedt Ferenc József cirkáló feltárására szervez magyar expedíciót.

 

Vissza