HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Tízen vehettek át támogatói szerződést a Kisprojekt Alap keretében

2020. december 16. (szerda) 12:46
 

Tíz pályázó nyert támogatást a Kisprojekt Alap keretében, amelyből kilencen vették át szerződéseiket kedden a Megyeházán.

Az eseményen részt vett a Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, a kassai önkormányzat elnöke, Rastislav Trnka, és Orbán Máté Julianna a Via Carpatia EGTC igazgatója.

16.jpg

A projekt alapvető célja a határon átnyúló társadalmi kohézió erősítése helyi szintű együttműködések támogatásával, oly formában, hogy a határ mind a két oldalán fel tudják használni a projekten keresztül szerzett támogatásokat. Az együttműködési program két kiemelten fontos cél mentén valósul meg. Ezek közül az egyik a természet és kultúra, ami a határterület vonzerejét hivatott fokozni, a másik pedig a közintézmények és a határtérségben élő emberek, határon átnyúló együttműködésének javítása.

50.jpg

„Kívánom, hogy produktív, a fejlődésre vágyó társadalmat építhessünk, ahol a tapasztalatcserét és az együtt gondolkozást nem kell földrajzi határok közé szorítani" – hangsúlyozta ki Bánné dr. Gál Boglárka. 

Vissza