HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Több betegért kevesebb pénzt? - „Ha a bankokat lehet konszolidálni az IMF hitelből, végre az egészségügynek is adni kellene”

2009. augusztus 12. (szerda) 22:42
 
„Az idén áprilistól olyan finanszírozási szabályok léptek életbe az egészségügyben, amelynek eredményeképp drasztikusan lecsökkent a kórházak bevétele. Sorban jelentik be a kórházak, hogy az idei évet nagyon jelentős hiányokkal zárják! Ezek a hiányok az intézmények nagy részénél elérik azt a szintet (100 millió fölötti lejárt szállítói tartozást), amikor önkormányzati biztost (csődbiztost) kell kirendelni a kórház működtetésének felügyeletére.”

– mondta megkeresésünkre dr. Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, egészségügyi szakpolitikus.

A képviselő emlékeztetett arra is, hogy a bejelentők között nem csak ellenzéki, hanem kormánypárti önkormányzatok által felügyelt kórházak is szerepelnek! Köztük van például a veszprémi kórház, amelynek Rácz Jenő, az első Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere az igazgatója. Hasonló gondokról számoltak be a kaposvári, a szombathelyi kórház, a nyíregyházi, de a mi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházaink vezetői is.

[2_960] ErzsebetKorhaz2.jpg

Az összes kórházat büntetik!

[1_t] AntallGabriella.jpgA sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban a jelenlegi vezetés 2002-ben még több százmillió forintos adóságot képes volt uralni, 15 hónap alatt rendezni. 2004-től viszont a teljesítményvolumen-korlát bevezetésével többletbevételt nem lehetett többletteljesítményből szerezni, és folyamatosan reálértékét veszítette a finanszírozás. Ezt az elmúlt években még sikerült racionalizálással kompenzálni – tudtuk meg Antal Gabriella igazgató főorvostól. Ennek keretében pl. 110 fővel – 650-ről 540-re – csökkentették a dolgozói létszámot.
Mivel reálértékben folyamatosan csökken a bevételük, az ugyanannyi beteg ellátásához szükséges beszerzéseket egyre nehezebben tudják teljesíteni. Az idei a harmadik év, amikor lejárt szállítói tartozása is van a kórháznak. A 2007. és a 2008. év végén az OEP úgynevezett kasszamaradványából jutott a kórháznak is annyi pénz, ami helyre billentette az évközben megingott gazdálkodást. Idén viszont az áprilisban megváltozott finanszírozás miatt nem lesz ilyen OEP-kasszamaradvány.

[3_180] ErzsebetKorhaz3.jpgA finanszírozás csökkenését mutatja, hogy a sátoraljaújhelyi kórháznak a havi bevétele júliusban 15 millió forinttal kevesebb az előző havinl, és 9 millió forinttal elmarad az átlaghoz képest is. Ráadásul mivel bizonyos kórházaknál csalásra gondolnak, a kifizetés előtt központilag ellenőrzik a teljesítés szabályosságát. Vagyis az összes kórházat büntetik azzal, hogy az indokolt teljesítményt is csak késleltetve fizetik ki. „A csökkenés mértéke intézményi nagyságtól függően természetesen más és más, de a mi gazdálkodásunkból ez az elmaradó félévi 60 millió forint katasztrófát jelent” – mondta az igazgató főorvos. Majd így folytatta: „elfogytak a lehetőségeink a helyzet menedzselésére. Akiknek mára jelentős tartalékaik vannak, azok pazaroltak az elmúlt években. Valamennyi kórház görget maga előtt adósságállományt, ha másért nem, a fizetési határidők kényszerű megnyújtása (pl. 30 napról 90, 120 napra) miatt. A mi kórházunkban pillanatnyilag 200 millió körül mozog a szállítói tartozás, ebből a lejárt szállítói tartozás változó mértékű, jelenleg mintegy 80 millió forint.”
Eddig a betegek nem érezték meg a válságkezelést, nem költöttek kevesebbet gyógyszerre és szakmai anyagokra. A következő drasztikus lépés az lehet, hogy a többi kórházhoz hasonlóan kénytelenek lesznek ezeken is spórolni.

Üröm az örömben

[5_180] DrTibaSandor.jpgA Szikszói kórház speciális helyzetben van, itt ugyanis 2007 áprilisában megszűnt az önálló, aktív fekvőbeteg-ellátás. (A 20 belgyógyászai ágy a megyei kórház kihelyezett részlege.) A rehabilitációs, krónikus és ápolási osztályok finanszírozása napi díjjal történik, s ezeket nem érintette a kórház finanszírozási rendszer utóbbi módosítása. A járóbeteg ellátásban viszont (18 szakrendelő és 4 gondozó) az új rendszer havi szinten mintegy 3és fél, 4 millió forint bevételkiesést okoz. S bár jelenleg még nincs, év végére viszont már minden bizonnyal lesz lejárt határidejű tartozásuk is – hallottuk dr. Tiba Sándor igazgatótól. A közelmúltban olyan pályázaton nyertek, melyben új, modern szakrendelők indítását és öt éven keresztüli működtetését vállalták. Üröm az örömben: míg a pályázat megnyerésekor az új járóbetegrendelések nem tűntek veszteségeseknek, az új finanszírozási rendszer bevezetésével viszont borítékolhatóan ráfizést fognak termelni.

Szigorú intézkedési terv

[6_300] SzikszoiKorhaz.jpgA megye legnagyobb egészségügyi intézetében, a regionális feladatokat is ellátó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban az új finanszírozási rend havi 200 millió forint elvonást, azaz idei év második félévére vonatkoztatva mintegy 20 százalékos elvonást eredményez – tájékoztatta lapunkat dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos.
A főigazgató hangsúlyozta: amellett, hogy tiltakoznak az egészségügyből való pénzkivonás ellen, kénytelenek az adott helyzethez alkalmazkodni. Mivel a kórház legnagyobb kiadását a bérek kifizetése jelenti, létszámstopot vezettek be; s ahol a munka elvégzése ezt lehetővé teszi, megválnak a nyugdíjas továbbfoglalkoztatottjaiktól, a nyugdíj mellett vállalkozóként dolgozóktól. Többek között az ügyeleti díjakat is csökkentik 10 százalékkal, s visszavettek a jóléti szolgáltatásokból is… Intézkedési tervük másik csomagja a működtetésre vonatkozik: osztályonként megszigorították a keretgazdálkodást, ami elsősorban a gyógyszerkeretekre vonatkozik. A laborvizsgálatok számát korlátozzák, újra tárgyalják a beszállítókkal, szolgáltatókkal kötött szerződéseket. (Több beszállítóval sikerült elérni, hogy az árban ne érvényesítsék az 5 százalékos áfa-emelkedést.) A gáz-kiadásuk évi 600 millió forint, ezért új energia-szolgáltatóval állapodtak meg.
Mivel ha minél több a beteg, gyakorlatilag annál kevesebb pénzt kap az ellátásukért az adott kórház, vagyis az új finanszírozási konstrukcióban bizonyos betegszám fölött ráfizetéses az ellátásuk, ezért a kórház talpon maradása érdekében kénytelenek korlátozni a betegbeáramlást. A kórház a kötelező (sürgősségi ellátás, területi kötelezettség, progresszív ellátásban való területi kötelezettség) feladatait természetesen továbbra is vállalja, viszont egyéb esetekben odairányítják a beteget, ahova egyébként is tartozik. Ezen kívül korlátozzák a használható műtőasztalok számát is, ami a várólista hosszának növekedését eredményezi
Válság idején az emberek egészségállapota is válságban van – mondta a főigazgató. Ilyenkor logikus módon nem elvenni, hanem beletenni kellene az egészségügy büdzséjébe! A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnökeként megjegyezte: ha 600 milliárd forinttal lehet az IMF-hitelből bankokat konszolidálni, akkor abból végre az egészségügyre is adni kellene már 20-30 milliárd forintot! Másrészt: ha már mindenképp kevesebb pénzt szánnak az egészségügyre, akkor az is tisztességesebb lenne a kormány részéről, ha megmondaná, mely kórházakat kívánja bezáratni. A mostani módszerükkel ugyanis mindegyiket lassú halálra ítélik!

Őszre összeomolhat a rendszer

Lapzártánkkal egy időben, augusztus 10-én tart sajtótájékoztatót az egészségügyi finanszírozás újabb anomáliáiról dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Nagy Kálmán, országgyűlési képviselő, az országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja.

[4_t] DrNagyKalman.jpgDr. Nagy Kálmán előzetes érdeklődésünkre lapunknak elmondta: az egészségügy egyébként is összeomlás közeli helyzetén – hiszen idén 30 milliárd forintot von ki a kormány a rendszerből – tovább ront az önkormányzatokat sújtó 120 milliárd forintos kormányzati megszorító-csomag. Miután az önkormányzatok már az ellehetetlenülés határán vannak, hitelekből kénytelenek gazdálkodni, az újabb elvonás egyenes következménye lesz – többek között – az egészségügyi intézmények működésének további minőségi romlása. A kormányzat lépése világos: a felelősség teljes áthárítása az önkormányzatokra – hangsúlyozta a képviselő. Hiszen miután az önkormányzatok, így a megyei önkormányzatok is – tulajdonosként – kötelezettek az ellátás biztosítására, további hitelek felvételére kényszerülnek, ha pedig összeomlik a rendszer – amire igen nagy esély van – a felelősség az ő vállukat nyomja.

MÖOSZ levél

[7_180] DrOdorFerenc.jpgAz elvonások várható következményeiről levelet írt az egészségügyi miniszternek a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége elnökeként dr. Ódor Ferenc. A levélben a megyei közgyűlés elnöke így ír: „A betegellátást és az intézményrendszert veszélyeztető, őszre várható kórház csődökért a felelősséget nem vállaljuk, az egyértelműen az Egészségügyi Minisztériumot és a Bajnai-kormányt terheli.”
Az elnök kitért arra is, hogy a kiadási oldalon az áfa és a közüzemi díjak emelése, eszközbeszerzések esetén a forint és az euró közötti árfolyam kedvezőtlen alakulásának hatása, illetve a közalkalmazottak kötelező átsorolásának fedezethiánya áll, ezen tényezők együttes hatása miatt pedig az év második felében a kórházak költségvetése várhatóan összeomlik.

Vissza