HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Tolvai Renáta: „Az idei lesz az első szerelmes Valentin napom”

2011. január 20. (csütörtök) 17:30
 

Tolvai Renáta számára az elmúlt esztendő nem csak egy tehetségkutató verseny győzelmét hozta, hanem életében először rátalált a szerelem is. Bár a 19 éves nagyváradi lány december végén egyedül költözött be a nyereménylakásba, mégis sok időt tölt együtt párjával, Kállay Saunders Andrással. Most végre igazán szerelmes, így aztán nagyon várja a Valentin napot, hogy idén azzal ünnepelhessen, aki a mindent jelenti számára. De e jeles napon fellépésre is készül a szőke szépség, a miskolci szerelmespároknak fog énekelni a már hagyományos Valentin napi rendezvényen.

- Hogy érzi magát így egy hónappal a Megasztár győzelem után?

[1_300] TolvaiRenata.jpg- Nagyon-nagyon boldog vagyok. Mindenhol meg kell jelennem, mindenkinek el kell mesélnem az élményeket, folyamatos pörgés van körülöttem. Az igazi munka pedig még csak most kezdődik, amit persze már nagyon várok. Úgy gondolom, hogy nehéz lesz, de egyben kellemes is. Most kell majd igazán bizonyítanom, hiszen eddig mindenki körülöttem forgott és segített, ezentúl azonban egyedül kell helytállnom.

- Megváltoztatta a műsor?

- Nagyon sokat változtatott rajtam, szerintem pozitív irányba. Jóval erősebb és kitartóbb lettem, és az önbizalmam is rengeteget erősödött.

- Mennyire elfoglalt?

- A műsor óta rengeteg felkérést kapok, és a fellépések még most indulnak be igazán. Szinte minden másnap színpadon állok, és énekelek, aminek nagyon örülök, hiszen mindig is erre vágytam.

- Mikor volt utoljára otthon, Nagyváradon?

- Karácsonykor. Hihetetlenül jó érzés volt, hiszen én a verseny ideje alatt egyszer sem tudtam haza menni. Nagyon jól esett a látogatás, fantasztikus nyugalmat jelentett a sok pörgés után.  Az utcán mindenki felismert, gratuláltak, örültek nekem, és ez nagy boldogságot jelentett számomra.

- Amikor Budapesten van nincs honvágya?

- Nem a hely hiányzik, hanem a szüleim és a barátaim. Nagyon jót tett a lelkemnek a decemberi látogatás, de igazából én Budapesten jól érzem magam, boldog vagyok itt.

- Beköltözött a Megaházba, mennyire sikerült már belakni?

- Szépen berendezkedtem, úgyhogy igazán otthonosan érzem itt magam. A szüleim hetente eljönnek és meglátogatnak, úgyhogy abszolút rendben van körülöttem minden.

- Mik a további álmai, vágyai, a tervei?

- Szeretném, ha 2011-ben minél több fellépésem lenne. Vágyom egy sikeres albumra, amivel remélem, hogy nagyon elégedett leszek, na meg persze az is nagyon fontos, hogy a közönség is szeresse. Klipforgatásra is készülök, bár még csak az előkészületeknél tartunk, de remélem, hogy minél előbb belevágunk, mert már alig várom.

- Február 14-e Valentin nap. Szokta ünnepelni?

- Eddig Valentin napon mindig fellépésem volt, úgyhogy így ünnepeltem. Igazából még egy olyan Valentin nap sem volt az életemben, amikor szerelmes lettem volna. De most megtörtént ez a csoda, úgyhogy nagyon várom.  Biztosan készülök majd egy kis meglepetéssel is, de még nem tudom, hogy mi lesz az.
Ezek szerint remekül alakul a kapcsolata – a szintén megasztáros énekes – Kállay Saunders Andrással…
Most annyira boldog vagyok, hogy úgy érzem, ennél nem is lehetne jobb. Nagyon szeretjük egymást. A szüleim is borzasztóan kedvelik, szeretik őt, és azt kívánják, hogy a továbbiakban is legyünk ilyen boldogok. Úgy érzem, nagyon jó úton haladunk.

- A lemezén elképzelhető, hogy duettet énekelnek majd Andrással?

- Igen, mindenféleképpen szeretném, mert nagyon jó vele együtt énekelni. Bár amikor a Megasztárban duetteztünk, borzasztóan izgultunk mind a ketten. Bárki mással énekeltem együtt, ez soha nem fordult elő. Talán azért volt olyan nehéz, mert igazi, őszinte érzések voltak, vannak közöttünk.

- Valentin napon fellép Miskolcon. Milyen dalokkal készül?

- Sok megasztáros dalt fogok énekelni, olyanokat, amelyek a legjobban a szívemhez nőttek. De viszek majd olyanokat is, amelyeket én nagyon szeretek – és tudom, hogy a fiatalok is kedvelik – ám a verseny folyamán nem sikerült elénekelnem.

Dávid Ildikó


[2_t] TolvaiRenata2.jpgKedvencünk kedvencei

Példakép: Aretha Franklin, Beyonce
Film: Cadillac Records
Zene: Michael Jackson, Stevie Wonder
Hobbi: olvasás, sminkelés és persze az éneklés
Parfüm: Miss Dior
Étel: sushi
Ital: koktélok
Férfiideál: legyen humoros, romantikus és szeresse a zenét

Vissza