HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANAJÁNLÓVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

TOP 100 – a legnagyobbak ünnepe

2019. november 20. (szerda) 22:37
 

A BOKIK, a NAV és az Észak Magyarország napilap együttműködésében immáron 14. alkalommal jelent meg a TOP 100 kiadvány, amely megyénk gazdaságának legnagyobb szereplőit sorolja fel. A kiadvány ünnepélyes bemutatójának keretében Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke a TOP keretében megvalósult projektekről tájékoztatta a rendezvény résztvevőit.

Az eseménynek szerda délután a DVTK stadion VIP terme adott otthont. A rendezvényen az üzletembereken túl részt vett dr. Szinay Attila államtitkár, Csöbör Katalin és Riz Gábor országgyűlési képviselő is.   A vendégeket Dudás Tiborné, a BOKIK titkára köszöntötte. Beszédet mondott Demeter Ervin, megyei kormánymegbízott, aki örömmel konstatálta, hogy megyénk cégei országosan is egyre jelentősebb pozícióban vannak.  A vegyipar terén a két legnagyobbunk, a Borsodchem és a MOL Petrolkémia vezeti az országos listát. Ezeknek a cégeknek is köszönhető, hogy megyénk megkezdte a felzárkózást a fejlettebbekhez.

_MG_5820.jpg

Bánné dr. Gál Boglárka méltatta a TOP 100-as listára kerültek teljesítményét. Gratulált az elért eredményekhez. Ezt követően részletesen szólt a végéhez közeledő Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósult projektekről.  Konkrét példákon keresztül mutatta be, hogy az apró csereháti Hegymegtől Sátoraljaújhelyig mi minden épült, szépült az elmúlt években.  A program keretében eddig 538 projektre 98,5 milliárd forint támogatást fizettek ki és a cél, hogy a forrásokat az utolsó forintig felhasználják.

Veres Pál, Miskolc polgármestere ismertette az önkormányzat várospolitikai terveit, s az alkalmat megragadva szorgalmazta a megyei, regionális összefogást. Kovácsné Fecz Csilla, a NAV megyei igazgatója kiemelte, hogy az elmúlt évben a gazdálkodók árbevétele 11 százalékkal növekedett, a bevétel 51 százaléka exportból származott, tehát nyitott a gazdaságunk. A megye 414 milliárd forintot fizetett be a központi költségvetésbe, ami Budapest és Pest megye után a legtöbb. 

_MG_6015.jpg

Bihall Tamás, a BOKIK elnöke a legnagyobb cégekről szólva emlékeztetett, hogy megyénk gazdaságának továbbra is az ipar a meghatározó eleme.   Rövid tájékoztatást adott a megújult szakképzési törvényről.

_MG_6182.jpg

A rendezvény keretében ünnepélyes keretek közt átadták a TOP 100 díjat, amelyet az idén Fükő László (a képen középen), Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója vehette át. Zárásként pedig kiosztották a kiadványt.

A legek. A hozzáadott érték alapján: 1., Borsodchem, 2.. MOL Petrolkémia, 3. Jabil.  Nettó árbevétel alapján: 1., Borsodchem, 2., MOL Petrokémia, 3., Jabil.  Foglalkoztatottak alapján: 1. Jabil. 2., Észak-Magyarországi Közlekedési Központ, 3., B+N Referencia Kft.

Fotógalériánkat itt tekinthetik meg: 

 

(fotók: Varga Tamás - Kulcs Magazin)

Vissza