HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
autó-motor-sport

Triatlon Nagyhét Tiszaújvárosban, vasárnap világkupa

2009. augusztus 6. (csütörtök) 11:21
 
Augusztus 1-9. között már tizenegyedik alkalommal rendezik meg Tiszaújvárosban a TVK Triatlon Nagyhetet. A sportot és a kultúrát kiválóan ötvöző, minden korosztályt „megszólító” eseménysorozat csúcspontját ezúttal is az ITU TVK Triatlon Világkupa jelenti.

- Idén a  tiszaújvárosi az egyetlen a világkupa-sorozatban, mely Európában van, ráadásul még sosem volt arra példa a világon, hogy valahol megszakítás nélkül tizenhárom ilyen futamot rendezzenek - mondta Márkus Gergely versenyigazgató, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) eseményigazgatója. - Azt gondolom, hogy ez rangot jelent, egyben pedig kötelez bennünket az eddigiekhez hasonlóan magas színvonalú versenyek megrendezéséhez. A pálya változatlan a tavalyihoz képest. A sajószögedi Tolnai-tóban lesz az úszás, onnan a városba tekernek a sportolók, ahol még hét kört tesznek meg kerékpárral, majd négyet futva. A kerékpározás során mintegy 100, többnyire éles kanyar nehezíti a haladást, ami azt jelenti, hogy nagyon kell koncentrálni, a technikás sportolók némi előnyben lehetnek. Szintemelkedés nincs a pályákon, de a hőség megnehezítheti a közel 30 országból érkező versenyzők dolgát.

[1_960] Triatlon1.jpg

Tiszaújváros a világ-első!

A TVK-Mali Triatlon Klub közel két évtizedes történetében mérföldkövet jelent, hogy - az ottani szakmai munka elismeréseként - a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) a világon elsőként, hivatalosan akkreditált ,,Nemzetközi Edzőközponttá” nyilvánította a Tiszaújvárosi Sportcentrum triatlonos bázisát. Az erről szóló ünnepséget augusztus 8-án, szombaton, 11 órakor tartják meg a helyszínen, melyen a már többször a városban edzőtábort vezető dél-afrikai  Libby Burrel, az ITU sportágfejlesztési igazgatója leplezi le az emléktáblát. Az ITU a jövőben természetesen folyamatosan akkreditálja majd a hasonlóan kimagasló felkészülési lehetőségeket kínáló helyszíneket.

Magyarok a mezőnyben

A világkupán előreláthatóan öt hölgy és nyolc férfi sportoló képviseli a magyar színeket. A tiszaújvárosi lelátókon szurkolhatunk Kovács Zsófiának (GYÖTRI), Szabó Zitának (DSC-DSI), Szalay Szandrának (ORTRI), Tóth Zsófiának (Kropkó TC), Vanek Margitnak (Budaőrsi TE), Bajai Péternek (Mogyi SE), Kuttor Csabának (Uniqa-Újbuda TC), Lipták Tamásnak (DSC-DSI), Pocsai Balázsnak (DSC-DSI), Rendes Csabának (UTE), Török Dánielnek (TVK-Mali TK), Török Alfrédnak (TVK-Mali TK) és Vanek Ákosnak (Budaőrsi TE).

Török Dániel, a TVK-Mali Triatlon Klub élversenyzője: - A két héttel ezelőtti, szombathelyi rövid távú országos bajnokság előtt jöttünk haza a franciaországi magaslati edzőtáborozásból, mely jól sikerült. Ezt bizonyítja, hogy bajnoki arannyal zártam a küzdelmet. Ennek a felkészülésnek a másik fő célja a tiszaújvárosi világkupára való minél jobb ráhangolódás volt. Nagyon bízom benne, hogy a vasárnapi viadalon ismét jó formát mutatok! Szeretnék olyan pozícióban zárni, mely világkupa-pontokat ér. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az első húsz helyezett között én is a színpadra vágyom az esti eredményhirdetésen! Nem lesz könnyű, mert például az oroszok, franciák és svájciak nagyon erős ,,sorral”  neveztek, de én mindent elkövetek majd azért, hogy a hazai közönségnek örömet szerezzek!

[2_960] Triatlon2.jpg

Allen és Marceau nélkül

Sajnos Kate Allen, az osztrákok olimpiai bajnoka az utolsó pillanatban, kisebb sérülésekre hivatkozva lemondta a vasárnapi ITU TVK Triatlon Világkupán való indulást. Az ausztrál származású kiválóság hivatalosan bejelentette, hogy a szezon végén befejezi pályafutását. Mivel a szeptemberi Dextro Energy – Triatlon Világbajnoki-sorozat ausztráliai fináléjában szeretne utoljára rajthoz állni profiként, igyekszik mindent elkövetni azért, hogy egészségesen érkezzen meg búcsú versenyére. Sajnos szinte azonos okra hivatkozva marad távol idén Tiszaújvárostól a svájci Olivier Marceau. A 2000-es esztendő világbajnokának sérülése elhúzódott és mivel ő is ott akar lenni a Gold Coast-on, érthető, hogy nem kockáztathat. A női és férfi mezőnyre azért így sem lehet panasz, melyről mindenki meggyőződhet, aki vasárnap  felkeresi a Tisza-parti várost, „Triatlonújvárost”. Az elmúlt 12 év tapasztalatára alapozva a  felejthetetlen sportélmény garantált!

A nagyhét részletes programja megtalálható a www.tvkmalitriatlon.hu honlapon.

forrás: Szücsi média

Vissza