HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Új kezdeményezés körvonalazódik a polgárőrségen belül

2010. június 27. (vasárnap) 16:36
 
Katasztrófaelhárító törzsek létrehozását tervezik a polgárőrség minden egyes szervezetén belül – mondta a Kulcs Magazin érdeklődésére Szatmári Gyula az OPSZ t. alelnöke, a taktaharkányi egyesület elnöke szombaton, Taktaharkányban.



[10_180] po 02A bejelentés apropóját adta az a kistérségi szinten első alkalommal megtartott polgárőr találkozó, amelyen az országos és megyei rendvédelmi szervek vezetőin túl megjelentek a Szerencsi Kistérségi Társuláshoz tartozó települések polgármesterei, polgárőr egyesületei, továbbá a pátria országgyűlési képviselői. Szatmári Gyula elmondta, a katasztrófaelhárító törzsek nyolc-tíz rátermett és egyfajta szakértelemmel rendelkező polgárőrt jelentenének településenként. A feladatkört természetesen az adott helység polgármesterének, egyben a védelmi bizottság elnökének irányítása mellett végeznék és nem várt események előfordulása esetén egymást is segítenék a községek törzsei. [3_180] po 03– Az ötletet örömmel fogadta Pintér Sándor belügyminiszter, egy országos rendezvényen volt alkalmam felvetni az elképzelést. Pintér Sándor megjegyezte, nagyon gyorsan végre kell hajtani a kivitelezést – sorolja Szatmári Gyula –, a tárgyi feltételek biztosításában (szivattyúk, védőruhák, stb), és a kiképzésben segítséget nyújtanak. Elmondhatom, az országos szervezés beindítása folyamatban van – adott tájékoztatást az egyesületi elnök. A taktaharkányi találkozó alkalmat adott katasztrófahelyzetek kialakulásáról szóló konferencia megtartására Varga László polgármester előadása mellett, ugyanakkor szakmai vetélkedőkre és főzőversenyre is sor került. A kulturális programról helyi néptáncosok gondoskodtak, a legkisebbek kézműves foglalkozásokon vehettek részt.

[11_960] po 04

[0_960] po 01

[4_960] po 05

[1_960] po 06

[6_960] po 07

[8_960] po 08

[7_960] po 09

[5_960] po 10

[9_960] po 11

[2_960] po 12

[3_960] po 03

- SfL -

Vissza