HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Új közmunkaprogramokat tervez a Kormány

2010. június 23. (szerda) 12:22
 
A Kormány június negyedikén meghirdetett közmunkaprogramjának indulása június kilencedikén már realizálódott, öt nap alatt sikerült kivitelezni a pályázati eljárásokat, amik az árvíz által sújtott területeken jelentenek nagy segítséget.


[2_180] 02A fentieket Dr. Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára közölte szerdán délelőtt a Kulcs Magazinnal Gesztelyen, miután - Hompolt Imre polgármester társaságában - megtekintette az áradás okozta károkat. – A programon belül kétezer-háromszáz embernek adtunk munkalehetőséget az árvízi területeken, ez mintegy kétszázhatvanmillió forintjába került a költségvetésnek. A közmunkások – reményeink szerint – már nem a védekezésben kell hogy részt vegyenek, hanem a helyreállításokban. [1_180] 03Ez a program július végével zárul, ugyanakkor számos kérdést is feszeget. Mindenek előtt azt, hogy vajon meg kellett-e történnie a bajoknak? Együttműködve a vízügyi igazgatóságokkal nyílván lépéseket kell tenni - a védművek kapcsán - annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek hasonló esetek. Ehhez újra számításba jöhetnek azok a segítők, akik jelenleg is a gátakon tevékenykednek, magyarul újabb közmunka programokat szeretnénk indítani a későbbiekben. Be kell vonni a munkába azon személyeket, akiknek az elhelyezkedése nincs megoldva, a védekezés, a megelőzés, továbbá a helyreállítás minden tekintetben kimeríti az értelmes munka fogalmát – nyilatkozta lapunknak a minisztériumi államtitkár.

[2_960] 02

- SfL -

Vissza