HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Újra veszélyben a szárnyvonalak

2009. október 12. (hétfő) 13:55
 
Újra terítékre került a vasúti szárnyvonalak megszüntetése. A Fidesz szerint a vidéki emberek életének további ellehetetlenítése folyik. A nem hivatalos lista szerint az Eger–Putnok és a Hidasnémeti–Szerencs vonalak megszüntetése érintené megyénket, ami ellen tiltakoznak a térség polgármesterei, s a vasutasok is.

Bezárás helyett fejlesztést!

Tamás Barnabás – Putnok polgármestere: „Felemeljük a hangunkat, hogy megmaradjon az egész, Eger-Putnok vasútvonal, már csak azért is, mert ez az ország legszebb vonala, és turisztikai értéket is képvisel. Egyébként is, az Európai Unióban nem bezárják a vasutakat, ellenkezőleg, ezt a közlekedési módot helyezik előtérbe, szorgalmazzák fejlesztését. Meggyőződésem, hogy uniós pénzből rendbe kellene hozni a vasútvonalakat, gyorsabb, kényelmesebb, jobb minőségű szolgáltatást biztosítani, amire felfűzhető a turizmus. Emellett a térségben lévő egykori ipartelepekről, az úgynevezett barnamezős beruházásokról sem szabad megfeledkezni. Ha megszűnik a vasút, vége a bélapátfalvai cementgyár helyén és a Királdon működő ipari parknak is. Ráadásul két percen belül nem csak a sínek tűnnek el, hanem még a leszórt murva is… Mi lesz a térségben lévő zsáktelepülésekkel? Amint télen leesik 5-10 centi hó, a busz már be sem tud menni, vasúton viszont elérhetőek. Azért dolgozom tehát, hogy megmaradjon a vasút!”

[1_960] Sata.jpg

Cseh Béla – VDSZSZ ügyvivő: „Felháborító, hogy a miniszter csak szükséges rossznak tekinti a vasutat” – jelentette ki a szakszervezeti vezető, aki szerint elgondolkodtató, hogyan lehetséges az, hogy miközben az EU támogatja a környezetbarát vasúti közlekedés fejlesztését, itt bezárásokról megy a vita. Nyugaton sorra épülnek a gyorsvasutak, amelyek már a légi közlekedés versenytársai, addig nálunk még Bécs és Budapest közt sem sikerült ezt megvalósítani…

[2_960] Vasut.jpg

Madár György – Abaújszántó polgármestere: „A bezárásról döntők soha nem bizonyították a fenntartásból fakadó deficitet. Nem ismerünk számadatokat sem a személyszállításról, sem a teherszállításról. Nem hagyják, hogy lássuk a MÁV idevonatkozó költségvetését. Városunkat egyébként érzékenyen érinti mindkét szállítási forma, hiszen diákok utaznak az iskolákba, felnőttek a munkahelyekre, ugyanakkor a nagyobb cégeknél is vasúton történik a be- és kiszállítás. Az utaztatást nem lehet kizárólag buszokkal megoldani. A városvezetés és a lakosság jajkiáltása – úgy látszik – nem elég a megszüntetéssel szemben. Azt a javaslatot sem fogadják el, hogy inkább járatszámot csökkentsenek megoldás gyanánt. Az volna tisztességes, ha a vasút vezetése legalább egyszer leülne a térségi polgármesterekkel egy konzultációra. Az ideiglenes megszüntetésről pedig csak annyit, hogy ha most leállítják a vonalat, az véglegesként is felfogható, mert szétlopják majd a tartozékokat.”

Palkó József – Abaújkér polgármestere: „Nonszensz, hogy a MÁV a saját működését képtelen finanszírozni, és a döntéshozók azon kezdenek gondolkodni, hogy az önkormányzatok segítsenek be, ha vasutat akarnak. Tőlünk, az egyik leghátrányosabb térségtől várnak segítséget, amikor saját magunkat alig tudjuk fenntartani? Fogalmam sincs, hogyan oldjuk majd meg a bejáró diákok utaztatását, hiszen tudni kell, nemcsak tőlünk utaznak a fiatalok, de hozzánk is, hiszen középszintű oktatási intézménnyel is rendelkezünk. Mélyen fel vagyok háborodva! Ez egy újabb lépés ahhoz, hogy meghaljon a vidék.”

[3_960] Jegy.jpg

Molnár János – Gönc polgármestere: „Továbbra is folyik a vidék rombolása, komolyan mondom, nem tudják a kormánytagok, valójában mit cselekszenek. Bevallom, már az is megfordult a fejemben, hogy megint el akarják valamiről terelni a vidék figyelmét. Felháborodásomnál csak az elkeseredésem nagyobb. A megszüntetés az élet valamennyi területét érinti, kezdve az oktatástól, az egészségügyön át a hétköznapokig. Mit csinálnak majd a leállítás után, ha igaz az átmenti időszakról szóló blabla? Őrizni fogják a vonalat? Magukhoz sem térnek, máris ellopják, ami mozdítható.”

Mondreánné Lengyel Mária – Vilmány polgármestere: „Reménykedem, hogy megváltoztatják a döntéshozók a bezárással kapcsolatos elképzelést, hiszen ez óriási veszteséget jelentene ennek a vidéknek. Mi például a leghátrányosabb helyzetű települések közé tartozunk. Az egyik kiugrási esélyünktől, az idegenforgalom. Nem ritka, hogy csoportok érkeznek hozzánk vonattal, nem egy esetben a nosztalgia miatt, hiszen azt mondják, „kisvonattal” jöttünk. Most ettől is eleshetünk.”

Vissza