HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Uniós pénz a határmenti együttműködésre

2008. szeptember 17. (szerda) 09:51
Kétéves előkészítés után várhatóan a napokban jelenik meg az Interreget felváltó „Magyarország–Szlovákia Európai Területi Együttműködés 2007-2013” program első pályázati köre.

A programban, amely 195 millió euróval, azaz mintegy 45,8 milliárd forinttal gazdálkodhat, a két ország szomszédos megyéi – köztük Borsod-Abaúj-Zemplén,
Kassa és Besztercebánya megye – vehetnek részt közös pályázatokkal. Lapunk információi szerint az első körben 14,8 milliárd forint támogatást lehet igénybe venni, miközben mindössze 5 százalékos önrészt kell biztosítaniuk a résztvevőknek. Pályázni lehet majd idegenforgalmi, környezetvédelmi, közlekedési, humánerőforrás-fejlesztési és kapcsolatépítő programokkal. (Így például kisléptékű kerékpárút, közút, közösségi közlekedési tervekkel.) De akár a tervek elkészítésének költségeire is lehet pályázni! Alapfeltétel, hogy a két ország pályázóinak minden egyes programban együtt kell működniük. A területi együttműködési program kitűnő lehetőséget kínál a határ közeli magyar nemzetiségű településeknek és az anyaországi határ menti falvaknak, városoknak a kapcsolatépítésre.
A programot magyar oldalról a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a VÁTI Kht. gondozza, bővebb információ a www.vati.hu oldalon lesz elérhető a meghirdetést
követően.

Vissza