Véradók köszöntése
2016. november 29. (kedd) 10:05A közgyűlés elnöke szólt az önzetlen segítségnyújtás társadalmi fontosságáról. Az alkalmat megragadva minden donornak megköszönte a véradáson való részvételét, s egyúttal felhívta a figyelmet a véradói kör bővítésére, különös tekintettel a fiatalok bevonására, hogy a jövőben is folyamatosan biztosítva legyen a vérellátás.
![[0_960] verado2.JPG [0_960] verado2.JPG](news/6700_0_960.jpg)
Kiss János, Miskolc alpolgármestere ugyancsak meleg szavakkal fejezte ki háláját a véradóknak. A véradás üzenete a társadalom, a rászorulók számára: „soha nem marad egyedül.” A legtöbbet adják egymásnak, névtelenül, amit adhatnak, a vérüket. Dr. Molnár Attila, a Miskolci Területi Vérellátó vezetője kiemelte, hogy a véradók napja az 1988-as alapítása óta a méltó helyére került, kifejezi a tevékenység társadalmi megbecsülését. Tolmácsolta a betegek köszönetét a véradóknak, s megemlékezett a véradás szervezők munkájáról is.
![[1_960] verado3.JPG [1_960] verado3.JPG](news/6700_1_960.jpg)
Ezt követően a Ferenczy Sándor szakközép diákjai adtak kulturális műsort, majd Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója köszöntötte a véradókat és a vendégeket. Megköszönte a donorok sok éves, évtizedes segítségét.
Az ünnepség zárásaként elismeréseket adtak át a sokszoros véradóknak.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza








