HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Veszélyes pályán! Félelemben dolgozó tanárok

2008. április 16. (szerda) 10:09
 
Utánanéztünk, megyénkben mi a helyzet ezen a területen. A Keszthelyi Városi Bíróság a napokban négy hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy tanárverő szülőt. Az ítélet illeszkedik a több éve tartó igazságszolgáltatási folyamatba, amely nem annyira a bűncselekmény súlyát, mint inkább az enyhítő körülményeket mérlegeli.

Kaposvár, Kerepes, Budapest nyolcadik kerület nevétől hetek óta hangos a sajtó. A hírek kezelhetetlen tanulókról, agresszív szülőkről és félelemben dolgozó,
megalázott, megvert tanárokról szólnak. Csakhogy ez a folyamat nem ma kezdődött, utánanéztünk, megyénkben mi a helyzet ezen a területen.

Észak-Borsodban 1997-ben került nyilvánosságra az első pedagógus elleni támadás. Keleméren egy asszony azért ütötte meg az iskola vezetőjét, mert nem volt hajlandó megbuktatni a negyedik osztályos lányát. A felső tagozatos képzés Putnokon volt, K. Ottóné pedig attól félt, hogy a városban – ahogyan mondta – az ottani romák megverik a gyerekét. Farkaslyukról érkezett a következő hír 1999. februárban. Egy hátrányos helyzetű tanuló az iskolai szünetben telefonon hívta az anyját, hogy a testvérét megverte a tanárnő. O. Ferencné az intézménybe rohant, és a helyzet tisztázása előtt használta az öklét. A vizsgálat kiderítette: gyermekbántalmazás nem történt, ahogy precedens értékű ítélet sem. Pedig Gábor Dezső iskolaigazgató akkor nyílt levélben kérte a hatóságokat, hogy ne a szociális helyzet, hanem a bűncselekmény veszélyessége alapján hozzanak ítéletet. Az események Zádorfalván folytatódtak 2000 januárjában. Iskolai bálon egy tanuló táncra kérte tanárnőjét, akit a tinédzser fiú tánc közben fogdosni kezdett. A pedagógus eltolta magától, mire a fiú anyja rátámadt a nevelőre, akit az igazgató akart megvédeni, de őt a nagyobbik fiútestvér rúgta mellbe. Arló iskolájában egy tanárnő azért kapott, mert be mert írni az ellenőrzőbe, Ózd Sajóvárkony és Somsály városrészeiben viszont már annyira elszabadultak az indulatok, hogy a tanulás zavartalanságáért biztonsági őröket alkalmaztak az igazgatók. Putnokon a Serényi Általános Iskolában 2005. januárjában már nem az első atrocitás fordult elő, de az iskola vezetői ekkor úgy döntöttek: ezután nem hallgatják el az ilyen bűncselekményeket. Ott szünetben elesett egy tanuló és beütötte a homlokát. Másnap nem ment iskolába, mire a pályakezdő tanítónő érdeklődött iránta. Az ugyancsak hátrányos helyzetű, aluliskolázott anya erre nekirontott, amiről látlelet is készült. Ózdon a Táblai Apáczai Általános Iskolában 2007-ben két súlyos atrocitás történt. Az elkövetők egyike a biztonsági őrt verte meg, míg a másik apa a pedagógusasszisztens arccsontját három helyen törte el. A sértettek „bűne” annyi volt, hogy iskolaidőben becsukták a gyerekek előtt az iskola kapuját, így azok nem szökhettek haza.

Az Ózdról indult „Pedellus-program” enyhített valamelyest a probléma kezelésén. Érettségizett, roma származású dolgozókat alkalmaznak az intézmények, mert tőlük a szülők jobban elviselik a rendreutasítást. Az arlói iskola igazgatója, Tajti Gyula azt mondja: mióta elvették az intézményvezetők jogosítványát, mint például az intézményből való eltanácsolást, azóta nem tudnak rendet tartani...

Kovács I.

Vissza