Emléktábla Mária Teréziának
2012. december 13. (csütörtök) 16:21Az emléktáblát Habsburg György és Patkó Gyula rektor leplezte le. A jogutód intézmények történelmi karai nevében koszorút helyeztek el: Habsburg György, Patkó Gyula, Faragó Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora, Tihanyi László, a Műszaki Földtudományi Kar dékánja, Gácsi Zoltán, a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja, Náhlik András, az Erdőmérnöki Kar dékánja (Nyugat-Magyarországi Egyetem).
Az ünnepségen átadták a hagyományokat szimbolizáló Selmec- és Sopron-termeket, valamint a Hallgatói Önkormányzattal közösen időkapszulát helyeztek el a jövő generációjának.
1762. október 22-én Mária Terézia magyar királynő kézjegyével jóváhagyta a bécsi udvari kamara előterjesztését, amely szerint „létre kell hozni egy, az egész birodalom számára bányász-kohász műszaki szakembereket képző tanintézetet”. A határozat intézkedett arról is, hogy az „oktatásnak erős elméleti alapokra kell épülni”, és az intézményt a Magyar Királyság területén lévő Selmecbányán kell létrehozni, mert „a birodalmon belül itt találhatók meg a legkorszerűbb s legsokrétűbb bányászati-kohászati berendezések és gépek”. Ezzel a döntéssel megkezdődött az 1735-ben létesült Bányászati Tanintézet (Bergschule) magasabb szintre fejlesztése, a képzés, az intézmény akadémiai rangra emelése, amely 1770-re teljesen kiépült.
250 éve tehát annak, hogy a Magyar Királyság területén német nyelven megindult a felsőfokú műszaki szakemberképzés, a mérnökképzés, amely megteremtette a magyar nemzeti mérnökképzés alapjait is. Az 1808-ban önálló erdészeti oktatással kiegészült birodalmi mérnökképző intézmény, a k.k. Bergakademie, később k.k. Berg- und Forstakademie az 1867-es kiegyezést követően a magyarországi bánya- és kohóiparral együtt a magyar pénzügymisztérium felügyelete alá került, és a képzés nyelve a magyar lett. 1919-ben az intézmény teljes felszerelése és oktató személyzete, hallgatósága Sopronba költözött, ahol részben önálló intézményként, részben, 1934-1949 között a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karaként működött tovább. Az 1949-ben önállóvá szerveződő bányamérnöki és kohómérnöki karok a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemhez (1990-tól Miskolci Egyetem) kerültek.
A bánya- és kohómérnök-képzések révén a Miskolci Egyetem, az erdőmérnök-képzés révén a Nyugat-magyarországi Egyetem az egykori Selmeci Akadémia jogutód intézményeiként működnek, ma már újabb szak- és tudományterületekkel kibővülve, korszerű universitasként. A 250 éve Selmecbányán akadémiai szintre emelt, különböző székhelyeken, de megszakítás nélkül, folyamatosan működő bánya-, kohó- és erdőmérnök-képzést folytató intézmények meghatározó eleme a tudomány tisztelete, a szakma és tudomány iránti alázat, a szakma és hazaszeretet, az egymás tisztelete, megbecsülése és támogatása, a „selmeci szellem”, amit ma is ápol és továbbvisz a két jogutód egyetem, annak valamennyi kara, oktatója és hallgatója. A magyar mérnökképzést megalapozó Selmeci Akadémia Európa és a világ számos országában példaként szolgált a mérnökképző intézmények létrehozásában, felszerelésében, az oktatás felépítésében és megszervezésében.
A jubileumi rendezvénnyel ezen értékek előtt kíván tisztelegni a Miskolci Egyetem.
Az emléktábla domborműve Matthäus Donner 18. sz.-i osztrák éremművész selmecbányai akadémiai jutalomérmének felhasználásával készült, Varga Éva miskolci szobrászművész alkotása.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza