HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANAJÁNLÓVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Új görögkatolikus templom alapkövét tették le Ongán

2019. július 2. (kedd) 00:52
 

Ongán ünnepélyes keretek között tették le annak az új görögkatolikus templomnak alapkövét, amit majd adakozásból és a kormány támogatásából építenek meg.  Az istentisztelettel egybekötött eseményt az Ongai Görögkatolikus Templomért Alapítvány és az Arnóti Görögkatolikus Parókia szervezte.  

Dr. Madzin Tibor, Onga város polgármestere köszöntő szavaiban kiemelte: „Egy nagyon kis pont vagyunk a világban, a világ pedig nagyon sok kis pontból áll össze, épül fel és fejlődik, de itt Ongán  történelmet írunk. Itt ezen a helyen mi templomot építünk, nem mecsetet. Ugyanis meggyőződésem és hitem szerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.

03.jpg

A hitünk az rendíthetetlen. Szent László lovagkirályunk, aki mindig és a mai napig példaként áll az ifjúság és a magyar emberek előtt védőszentje lesz a mi templomunknak. Őrizze meg sokáig gondolatunkat és adjon erőt közösségünknek, településünknek Ongának, hogy emelt fővel nézzünk a jövőbe.”

04.jpg

Dr. Fedor Tibor a Miniszterelnökség Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási Főosztályának főosztályvezetője beszédében kiemelte, hogy a templom felépítéséhez a kormány is igyekszik segítséget nyújtani. „Az állami támogatásnak akkor van értelme, ha az adott programok mögött élő közösség van, olyan emberek, akik közös programhoz hozzáteszik a maguk munkáját, mint itt Ongán is történik, hiszen az állam segíteni tud, de a helyi ügyeket a helyben lakó emberek maguk tudják megoldani. Európának nagy szüksége van a kereszténységre, a keresztény tanításra, az azt követő emberekre, közösségekre.”

05.jpg

A köszöntők elhangzása után az alapkő megáldását és az istentiszteletet dr. Orosz Atanáz a Miskolci Egyházmegye püspöke celebrálta.  A püspök szavai így szóltak az emberekhez: „Az isten temploma a közösség, ezekben az emberszívekben épül, amelyekben a boldogító hitvallás lehetővé teszi, hogy a mindenség ura és istene a megváltó Jézus Krisztus szent akarata működjön.”

06.jpg

Az esemény zárásaként az időkapszulát és a megszentelt sarokkövet a jelenlevők együtt helyezték el. 

07.jpg

08.jpg

Az esemény további képei: https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2579549552274221 

Megjegyzés: a Szent Lászlóról elnevezett templom terveit Németh Sándor építész készítette.

(Kulcs Magazin)

Vissza