HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA

Péntek 13. – és ami mögötte van

2020. március 13. (péntek) 12:01
 

A péntek 13-át a közhiedelem balszerencsés napnak tartja. Amikor a babonások bezárkózva, négylevelű lóherével a kezükben és fokhagymafüzérrel a nyakukban várják, hogy végre éjfélt üssön az óra, és a telefon kijelzője átváltson 14-ére. A viccet félretéve, bizony megvan az oka, hogy miért „félünk" ettől a jeles naptól.

  • A pénteket már az Újszövetségben is baljós napként emlegették, mivel ezen a napon feszítették keresztre Krisztust.
  • Az utolsó vacsoránál is tizenhárman ültek az asztalnál.
  • A skandináv mitológiában is baljóslatú számként emlegetik a tizenhármast. A bajkeverő isten, Loki hívatlan tizenharmadik vendégként vett részt egy olyan vacsorán a Valhallában, amely végül egy másik vendég tragikus halálával végződött.
  • Az egyiptomiak és a kínaiak például szerencsésnek tartották, más helyen viszont szerencsétlennek, mert a tizenkettő a tökéletesség szimbóluma, a következő szám meg ugye a tizenhárom.
  • A sima péntek pedig az ókorban, majd a középkorban is a kivégzések napja volt.
  • Egyes források szerint IV. Fülöp 1307. október 13-án pénteken tartóztatott le több száz templomos lovagot. 
  • Arnold Schönberg osztrák zeneszerző hírhedt triszkaidekafób (a tizenhármas számtól való félelem)volt és meg volt győződve róla, hogy a 13-as számnak is szerepe lesz a halálában. 1951-ben, hetvenhat éves korában (7 + 6 = 13) beparázott, amikor rájött, hogy július 13-a éppen péntekre esik. Úgy döntött, hogy aznap inkább ágyban marad, így vészelve át a szerencsétlen napot. "Ami elromolhat, az el is romlik": Schönberget a párnák közt érte a halál - július 13-án, pénteken, tizenegy óra negyvenhét perckor, vagyis 13 perccel éjfél előtt. 

És jöjjön néhány érdekesség ezzel a nappal kapcsolatban:

  • Ha egy meghívott társaságban 13-an vannak, akkor a babonás párizsiak egészen egyszerűen bérelnek egy tizennegyedik vendéget. 
  • A világ számos szállodájában nincs 13. emelet, hanem a 12.re a 14. következik. 
  • 13 lépcsőfok vezetett a bitófához.
  • 13-as sorszámú volt az egyetlen sikertelen Holdra tervezett misszió.

Vissza