HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA

A babaváró- és a diákhitelek törlesztését is felfüggesztik

2020. március 19. (csütörtök) 11:18
 

A hitelek törlesztésének idei évre szóló, a koronavírus-járvány miatt elrendelt felfüggesztése a babaváró- és a diákhitelekre is vonatkozik - mondta a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely miniszter hozzátette ugyanakkor, hogy a babavárókölcsönnél a 10 éves futamidő nem hosszabbodik meg. A moratórium a magánszemélyek közötti hitelekre nem vonatkozik - jegyezte meg.    

A fogyasztói hitelekkel kapcsolatban azt mondta, arra számítanak, megnő majd az igény irántuk, ezért döntöttek úgy, hogy a teljes hiteldíjmutató (thm) legfeljebb 5 százalékkal haladhatja meg a jegybanki alapkamatot.

A munkaviszonyokkal kapcsolatos rendelkezésekről szólva Gulyás Gergely kiemelte: azt várják, hogy lesznek kreatív megoldások, amelyek adott esetben járhatnak ugyan jövedelemcsökkenéssel, de a legfontosabb a munkahelymegtartás.

(MTI)

Vissza