HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Péntekig lehet Diákhitelt igényelni

2020. március 24. (kedd) 15:30
 

Péntekig meghosszabbította a Diákhitel Központ a hiteligénylési határidőt a szabad felhasználású Diákhitel 1 esetében a koronavírus-járvány okozta nehéz helyzet miatt – közölte a központ kedden.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint ennek értelmében az a hallgató, aki 2020. március 27-ig leadja igénylését, már áprilisban megkapja a kért összeget. A képzési díjra költhető Diákhitel 2 is folyamatosan igényelhető. A szabad felhasználású Diákhitel 1 továbbra is kivételesen kedvező 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel 2 pedig kamatmentesen vehető igénybe – közölték.

A szabad felhasználású konstrukció esetében 15 ezer és 70 ezer forint közötti havi összeg igényelhető, de kérhető az egyösszegű folyósítás is, így akár 350 ezer forinthoz is hozzájuthat egyszerre a hallgató. A Diákhitel 2 ezzel szemben kizárólag a képzési díj fedezésére használható fel, összege maximum az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj lehet.

A Diákhitel Központ azt is közölte: a járványügyi helyzet ideje alatt a személyes ügyfélszolgálata zárva tart. Online szerződéskötésre jelenleg is változatlanul lehetőség van, a legegyszerűbb és legbiztonságosabb, ha a hallgató a hiteligénylését az intézményi Neptun-rendszerből indítja, mert ebben az esetben elektronikus aláírással otthonról, könnyen és személyes érintkezés nélkül tudja megkötni szerződését.

Ügyfélkapu hiányában a Diákhitel Direkt felületéről indítható a hiteligénylés, majd ezt követően a kinyomtatott szerződést a pénzügyi partnerpontok egyikén lehet leadni.

A kormány múlt heti döntése alapján a Diákhitel Központ is törlesztési moratóriumot hirdet a fennálló diákhitel tőke- és kamattartozására minden ügyfele számára 2020. december 31-ig. A moratórium ideje alatt önkéntesen törleszthető a tartozás, a társaság ezt minden esetben elszámolja – írták.

(MTI)

Vissza