HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

A hősök köztünk élnek! Csaknem 10 ezer önkéntes tűzoltó is segíti a koronavírus elleni védekezést

2020. április 2. (csütörtök) 11:10
 

Csaknem 10 ezer önkéntes tűzoltó is segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést – közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Dobson Tibor tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzetben a szövetség együttműködik az állami és önkormányzati szervezetekkel. A mintegy 700 tagszervezetéhez tartozó közel 10 ezer önkéntes tűzoltóval folyamatosan részt vesz a kockázatok csökkentésében országszerte.

A hagyományos tűzoltási- és műszaki mentési segítségnyújtás mellett, lehetőségeik szerint heti 7-800 alkalommal, több ezer munkaórával közreműködnek a fertőtlenítési, lakossági-ellátási és tájékoztatási, anyag-eszköz szállítási munkákban – közölte.

Minderről a szervezet honlapján és közösségi oldalán is folyamatosan tájékoztatást adnak és megyei bontásban is összesítik milyen munkákkal járultak hozzá a védekezéshez – tette hozzá az elnök.

(MTI)

Vissza