HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Egy év múlva lehet meg az oltóanyag

2020. május 14. (csütörtök) 14:03
 

„Optimista forgatókönyv” szerint nagyjából egy év múlva lehet engedélyeztetni az új koronavírus elleni oltóanyagot – közölte csütörtökön az Európai Unió gyógyszer-engedélyeztetéssel foglalkozó ügynöksége (EMA).

Marco Cavaleri, az EMA oltóanyagokért felelős részlegének vezetője elmondta: az ügynökség 33 fejlesztővel áll kapcsolatban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy felgyorsítsa a vakcina jóváhagyásának folyamatát. Cavaleri kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az oltóanyag már szeptemberre rendelkezésre állhat.

„Mivel egy új oltóanyag kifejlesztésénél teljesen a nulláról kell indulni, optimista forgatókönyv szerint is egy évvel kell számolni, tehát a vakcina legkorábban 2021 elejére lehet meg” – mondta az EMA képviselője újságírók előtt. Kizárta annak lehetőségét, hogy most kivételesen kihagyják az oltóanyag-kísérletek harmadik fázisát, amely – elmondása szerint – azért szükséges mindenképp, hogy megbizonyosodjanak róla, az új vakcina biztonságos és valóban hatékony.

Az EMA a vakcinafejlesztésen kívül 115 különböző gyógymódot is vizsgál, amellyel kezelni lehetne a koronavírus okozta betegséget. Cavaleri szerint néhány új gyógykezelési eljárást már a nyáron engedélyeztethetnek Európában, de konkrétumokat ezzel kapcsolatban nem közölt.

(MTI)

Vissza