HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

ITM: a közös gazdasági hagyományokra és erőforrásokra alapozva indulhat lendületes fejlődés Északkelet-Magyarországon

2020. október 7. (szerda) 12:14
 

Hat megye és megyei jogú városaik helyzetbe hozását összetett kormányzati intézkedéscsomag és összehangolt fejlesztések szolgálják majd, mindezek révén egy magasabb hozzáadott értéket teremtő innovációs ökoszisztéma szilárdul meg az országrészben - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos a zóna Irányító Bizottságának első ülésén hétfőn, Miskolcon.

CSK-0896.jpg

A testület üléséről a szaktárca közleményben tájékoztatta az MTI-t. A megbeszélésen részt vett Varga Judit igazságügyi miniszter, a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke is. A közleményben ismertetik: az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna létrehozásának célja Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék országhatárokon átnyúló hatású, átfogó fejlesztése. A Tokaj-Zemplén térségre önálló fejlesztési terv készül. A gazdaságfejlesztés fókuszában a zóna húzóágazatai, a jármű- és gépipar, a vegyipar, a műanyag- és gumiipar, az egészségipar, az elektronika és IT, a mezőgazdaság és a ráépülő feldolgozóipar, a turizmus állnak.

CSK-0947.jpg

Palkovics László kifejtette: az északkeleti zónában országos viszonylatban is kiemelkedően teljesít a feldolgozóipar, itt a legmagasabb a kutatás-fejlesztési ráfordítások mértéke a többi között a villamos gépek, berendezések, a vegyi anyagok és termékek, a gyógyszerek és orvosi eszközök gyártásában. Az ipari alkalmazások mellett egyre erőteljesebb a high-tech technológiák használata az agrárszektorban is. A tudásgazdaság megerősítése a széles képzési választékot felvonultató egyetemek és a helyi vállalatok közötti együttműködések fokozásával még vonzóbb üzleti és kutatási környezetet teremt - hangsúlyozta a miniszter.

CSK-1031.jpg

Varga Judit igazságügyi miniszter beszédében elmondta: "alma materem, a Miskolci Egyetem Kuratóriumának elnökeként elmondhatom, hogy a jövő megszületett, az álmok kézzelfoghatóvá váltak. A Selmeci Akadémia évszázadokon átívelő hagyománya és szellemisége él, és folytonos megújulásra készteti utódintézményét. 2020-ban minden eddiginél jobban érvényesül, hogy másképp kell gondolkodnunk, hogy újra kell gondolnunk a kereteket, kreativitásra és együttműködésre van szükségünk. Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna ennek a "másképp gondolkodásnak" a példája. Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna a stratégiai jövőkép szerint a jármű- és gépipar, vegyipar és más tradicionális ágazatok által hajtva dinamikus, fenntartható fejlődési pályán halad. Innovációs ökoszisztémája és megfelelő infrastruktúrahálózata versenyképes kínálatot biztosít a magas hozzáadott értéket teremtő befektetők számára a gazdasági és társadalmi felzárkózás jegyében - ismerteti az ITM közleménye.

CSK-0963.jpg

(Fotók: Fekete Zsanett)

Vissza