HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Elindult a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny

2020. október 13. (kedd) 10:41
 

A Magyar Innovációs Szövetség idén 30. alkalommal hirdette meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főtámogatásával.

Birkner Zoltán, a hivatal elnöke elmondta, a verseny kitalálói előrelátóan már 30 évvel ezelőtt megérezték, a jövő azon múlik, hogy lesz-e elegendő tehetséges fiatal, aki tenni akar Magyarország érdekében. Az NKFIH elnöke arra biztatta a fiatalokat, legyenek bátrak és mutassák meg ötleteiket.

A helyszínen kiadott közlemény szerint az első fordulóra november 25-ig a fiatalok természettudományos ötletük legfeljebb kétoldalas vázlatának feltöltésével pályázhatnak. Az első fordulóból továbbjutó versenyzőknek 2021. április 1-ig lesz lehetőségük a projekt részletes kidolgozására.

A közleményben kiemelték, hogy a sikeres szereplés a versenyen a korábbi 30 helyett már 100 többletpontot fog érni a jövő évi egyetemi felvételin.

Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke és a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy idén újdonságként a legjobb és a legtöbb versenyzőt elindító tanár ösztöndíjat kap a verseny befejezésekor, 600-800 ezer forint értékben. Pakucs János szerint a tehetséges fiatalok motiválásában sok múlik a tanárokon, ezért azokat az iskolákat, ahol szakkörök, innovációs vagy kreatív klubok működnek, támogatni kívánják 1 millió forinttal.

Merkl László, az M5 csatorna igazgató-helyettese elmondta, hogy az M5 és a közmédia is évek óta médiapartnerként támogatja a versenyt, ugyanis az M5 kiemelt figyelmet fordít minden jelenségre, amelyben ismeretterjesztés, illetve kulturális attitűd van.

A 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny felhívását ITT találja!

(MTI)

Vissza