HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Boldogkő Rally: minden idők egyik legerősebb magyar bajnoksága rajtol vasárnap

2021. április 16. (péntek) 12:21
 

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) hétfutamosra tervezi az idei szezont, ennek első állomása lesz a Boldogkőváralján és környékén sorra kerülő vasárnapi verseny.

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke az MTI-nek elmondta, a koronavírus-járvány ellenére - bár jelentős csúszással - sikerült tavaly is teljes értékű, ráadásul nagyon szoros küzdelmet hozó ob-t lebonyolítaniuk, amelynek Európa-szerte pozitív volt a visszhangja a sportágban.

"Részben ennek is köszönhető, hogy világ- és Európa-bajnoki szinten meghatározó, eredményes párosok is beneveztek az idei magyar bajnoki szezonra, amely a reményeink szerint nagyszerű küzdelmet és izgalmakat ígér" - jelentette ki az elnök. Hozzátette, a jelenleg érvényben lévő szabályozások miatt az első verseny zárt kapus lesz, ezért türelmet kérnek a nézőktől, szurkolóktól, akikre az idén is nagy szükség lesz, azonban vasárnap még nem lehetnek ott a pálya szélén.

Az indulók közül egy norvég duóra kíváncsiak a legtöbben, a világbajnokság WRC2-es kategóriájának címvédője, Mads Östberg és Torstein Eriksen ugyanis a Citroën Rally Team Hungary versenyautójával vág neki az ob küzdelmeinek, miközben a WRC2-ben is rajthoz áll az év során. A 33 éves versenyző az idény rajtja előtt megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, komolyan veszik a magyarországi futamokat, amelyekre ugyanúgy készülnek fel, mint egy világbajnoki viadalra. Hozzátette, jó lehetőséget láttak abban, hogy a vb-szereplés mellett Magyarországon is versenyezzenek, és jelezte: kihívásként tekintenek az itteni szereplésükre, a magyar mezőnyben pedig sok rutinos és jó ellenféllel szemben kell helyt állniuk.

A tavaly az abszolút bajnoki címről egy ponttal lemaradó, de az RC2-es kategóriában bajnok Turán Frigyes, Bagaméri László páros korábban szintén sajtótájékoztatón mutatta be a Next Auto Polo GTI R5 2021-es dizájnját, valamint beszélt arról is, hogy milyen célokkal vág neki az aktuális szezonnak.

"Minden évben úgy állunk oda a rajthoz, hogy bajnokok akarunk lenni, másképp nem is lenne értelme, ezért ebben az évben is ez a célunk" - jelentette ki Turán, aki megnyerte az elmúlt hétvégén rendezett Orfű-ralit, amely tesztversenyként szolgált az ob élmezőnyének. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője kiemelte, hogy a nemzetközi szinten is ismert és elismert ellenfelek mellett a feltörekvő fiatal hazai riválisok között szintén vannak olyanok, akikkel számolni kell, ez pedig "komoly technikai és mentális elvárásokat" támaszt az ő párosukkal szemben is.

Östbergék mellett itt lesz az első ob-futamon a szintén WRC2-résztvevő orosz Nyikolaj Grijazin, Konsztantin Alekszandrov (Polo GTI R5) kettős, valamint a 2013-as Európa-bajnok, 2018-ban a WRC2-ben diadalmaskodó cseh Jan Kopecky, Jan Hlousek (Skoda Fabia Rally2 EVO) duó.

A magyar élmenők közül az abszolút bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) páros, valamint az előző idényben a végső sikerért a zárófutamig versenyben lévő Velenczei Ádám, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) kettős is ott lesz a rajtnál Boldogkőváralján.

Az ob nyitóversenye egynapos lesz, vasárnap három gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny háromszor, így összesen kilenc szakasz, azaz 124,95 kilométer megtétele után alakul ki a végeredmény. Az ob következő futamát, az Eger-ralit májusban rendezik, majd a tervek szerint Salgótarján, Pécs, Székesfehérvár, valamint Mór következik, a záróversenyt pedig október 22. és 24. között tartják Nyíregyházán és környékén, az Európa-bajnoki (ERC) fordulóval közösen.

(MTI)

Vissza