A család éve

Az egyik közép- és kelet-európai egyetemi hallgatóknak kiír németországi tanulmányi pályázat feltétele között az szerepel, hogy a reménybeli ösztöndíjas csakis hajadon vagy nőtlen lehet. Vagyis ezzel „a jövő gazdasági és társadalmi vezetőinek képzését, fejlődését támogató” lehetőséggel eleve nem élhet az, akinek hivatalos papírja van a párjáról… Még akkor sem, ha történetesen a pályázó férje vagy felesége is kapna az adott városban ösztöndíjat vagy esetleg állást… Mi ez, ha nem nyilvánvaló diszkrimináció? És hol maradnak ilyenkor a hivatásos szájtépők, akik azonnal patáliát csapnának, ha a feltételek között történetesen szexuális irányultságra vonatkozó kitétel szerepelne?

De nem kell Németországig futnunk ahhoz, hogy a hagyományos családmodellben élők lépten-nyomon hátrányokba ütközzenek. (Pl. az egyik igazgató magánbeszélgetésben a következővel indokolta, hogy nem veszi fel az általa vezetett iskolába tanítani az egyik tanárnőt: „sajnos ez a Gabi nem Gábor, hanem Gabriella. Előbb-utóbb biztos szülni fog…” Azóta valóban háromgyerekes anyuka lett a fiatalasszony, miközben az egyik legjobb tanerő – egy másik gimnáziumban…) Az ilyen és ehhez hasonló történetek végső soron azt igazolják, hogy nem csak a család van válságban nálunk és Európa szerte, hanem maga az ember és az egész társadalom is.

A minap egy Miskolcon tartott előadásában szólt arról Bogár László közgazdász, hogy a magyar társadalom jövőjét leginkább a demográfiai gondok veszélyeztetik. Az ötvenes években kétszer annyian születtek, mint amennyien meghaltak. Ez az arány 2020-ra megfordulni látszik! Vagyis „az élet helyet cserél a halállal”! Mint mondta: egy amerikai demográfus szerint a kapitalizmus a legjobb fogamzásgátló. Ahol tért hódít a piaci gondolkodás, azokban a társadalmakban a legszentebb dolog, vagyis az új élet létrehozása is piaci tranzakcióvá válik.

Addig kell ezt a megsemmisülésbe vivő örvényt megállítani, amíg ez az érték(telenségi)-rend(etlenség) a társadalmi és nemzeti létünk alapja után ki nem kezdi a gondolkodásmódunkat is. Ma még a magyar emberek többsége úgy gondolkodik, hogy nem lehet igazán boldog, akinek nincs gyermeke. A fiatalok vágyai között pedig ott szerepel a férjhez menetel, a megnősülés és az, hogy legyen több gyermekük. Így aztán ma még „csak” annyi a dolgunk, hogy a tervek és a megvalósulás közötti hatalmas szakadékot szűkítsük.

Ezt segítheti többek közt, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az idei esztendőt a család évének nyilvánította. És ezt szolgálják reményeink szerint bizonyos törvények, kormányintézkedések is, többek közt a családi adókedvezmény bevezetése, a GYES három évre történő meghosszabbítása, és a gyermekek védelme az új média törvény által. Egyszerűsödtek a családi napközik létrehozásának szabályai, az Új Széchenyi Terv forrásokat fordít arra, hogy lehetővé váljon a kisgyermek ellátási szolgáltatások létrehozásának és a helyi kezdeményezéseknek a támogatása. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium várhatóan május 15-én kihirdeti a családbarát önkormányzat, felsőoktatás, munkahely pályázatot is...

Persze kellenek még távmunka-, részmunka- s általában munkalehetőségek, délutáni szakköri foglalkozások az iskolában… Meg az is, hogy ne csak a saját gyermekünkkel legyünk megértőek, hanem a szomszédéval is. Akkor is, ha a labdával történetesen a mi házunk ablakát dobta be véletlenül.