A Cserehát szerelmese

– Ezt az elismerést általában egy-egy életpálya elismeréseként idősebbeknek szokták adományozni. Hozzájuk képest fiatal. Véleménye szerint minek köszönheti ezt az elismerést, hogyan motiválja a jövőre? – indítottuk a beszélgetést.

– Életemet gyermekkorom óta az egyházi lét határozza meg. Bármilyen berendezkedésű a társadalom, az egyháznak hármas szerepe van: só, kovász és világosság. Annyiban só, hogy ne hagyja a romlást, kovász, hogy élettel töltse el, és világosság, hogy ne csak a sötét időkben mutasson irányt, hanem az útelágazásokban is. A mi megyénkben a görög katolikus egyház élen jár ezen feladatokban. Úgy gondolom, ennek a munkának az elismerését jelenti a döntéshozók javaslata, amelyhez persze kelletetek személyes adottságok, s talán én itt jöttem a képbe. Fiatal korom ellenére így keveredhettem bele ebbe a történetbe.

– Csereháti származásúként a térséget kitűnően ismeri. Mit szeretne elérni a Szép Cserehát programmal?

– Ne féljünk a széptől, mert ez átalakít. Nem a vidéket sajnáljuk, hanem az itt élő embereket, értük született a program. Évtizedek óta egy természetes lakosságcserét fi gyelhetünk meg. Ma már csak annyi ember maradt a területen, hogy egy szervezett mezőgazdaság és könnyűipar képes lenne eltartani a helyben dolgozó lakosságot, és nem lenne szükség segélyekre. A mi vidékünknek gazdasági szempontból Trianon volt a veszte, hiszen a Cserehát Kassa élelmiszer raktára volt, míg Miskolcé Dél-Borsod. Az unió lehetőséget nyújtott, hogy Kassa, mint felvevő piac újból megnyíljon. Ahhoz, hogy létrejöjjön egy piacképes gazdaság, szervező tehetség és bizalmi tőke szükséges és ezzel a potenciával a görög katolikus egyház rendelkezik, és már csak mi maradtunk itt, mint kovász. Persze szükséges az állami beavatkozás: pénzügyi háttér és a védett piac biztosítása a program ideje alatt. Tíz év elegendő, hogy a program által biztosított munka visszaadja az emberi méltóságot.

– Két éve szolgál Encsen. Milyen tapasztalatokat szerzett, parókusként mit szeretne elérni?

– Egy pap életében mindig nehéz a váltás, főleg a szoros emberi kapcsolatok miatt. Veszteségként éltem meg, hogy Sajószentpétert el kellett hagynom, de egy újabb feladat várt rám. Segítségemre volt a családom, valamint azt, hogy nagy szeretettel vártak az encsiek és azóta is körbevesznek, nemcsak a híveim, hanem az egész városvezetés. Indítottunk egy programot „Jöjj és láss” címmel. Sokan rossz tapasztalatokkal vannak az egyház iránt, vagy a szocializmus ideológiájára nőttek fel és azokat a jelszavakat követik, de én az előítéletekre csak azt tudom mondani, jöjjenek az egyházba és tapasztalják meg a krisztusi életet. Ezért szervezünk olyan programokat: családi nap, nyári táborok, nyári iskola, Mézeskalács kapu napja, amelyeken keresztül meg tudjuk mutatni az életünket. Az elmúlt két évben építettünk cigányok számára templomot, keresztet állítottunk Fájba, tavaly kifestettük az encsi templomot, tetőt javítottunk, parkoló épült és idén a mérai templom belülről megújult. Egyszóval folyik a munka Encsen is és azt tapasztaltam, hogy életünk sebeire legjobb terápia a munka.