A gyümölcsháborúk éve

Amikor az idei esztendő históriáját írják majd a történészek, minden bizonnyal említést tesznek a mezőgazdasági termelők, a felvásárolók és a multinacionális áruházláncok háborúiról. A Parlament előtt zajlott le a meggy ütközet, az Auchan áruházának parkolójában a dinnnyecsata, s miközben e sorokat írom készülődnek a gazdák az almaháborúra. Korábban többször zártak már le utakat, s könnyen előfordulhat, hogy ebben az évben is bevetik ezt az eszközt az ellehetetlenülő kistermelők. A gyümölcsháború évekig eltarthat – a békekötés reménye nélkül.

Mezőcsát környékén járunk, Veres János tanyájára igyekezve. Miután megérkezünk a helyszínre, az árnyas fák zöldje alatt hatalmas munkagépek mutatják magukat, majd pár száz méterrel távolabbra, a sűrűben meglátjuk a tanya épületét. Ezt a környezetet csakis realista dokumentumfilmben mutatnák be a televíziók, farmer szappanoperának egészen más díszletet építenek. A gépek egy része használhatatlan, rozsdás, az épület falai düledeznek. Nem a tulajdonos szorgalmán múlik, hogy ilyen állapotban vannak. – A feleségemmel gyakran azon kesergünk, hogy saját magunk rabszolgái lettünk – mondja a hatvanegy éves Veres János. – Szó szerint látástól vakulásig dolgozunk a birtokon, a teljes bizonytalanság bénító érzésével küszködve. Az évente ismétlődő gyötrelmes küzdelembe már gyakran belefáradok, s hiába vagyok egyébként jó kedélyű, esetenként mélységesen nekikeseredek. A magyar gazdát még véletlenül sem szólítjuk farmerként, pedig az anglicizmusok napi nyelvhasználatunk részeivé váltak. Veres úr állítja: ő bizony paraszti munkát végez, s büszke édesapjára is, aki annak idején szintén a két kezével teremtette elő a család boldogulásához valót.

– Ötven hektáron gazdálkodom. Ebből húsz hektár az erdő; az akác-, a nyár-, juharcsemetéket a családdal, kézi erővel ültettük el. Vetettem repcét, mézadófüvet, mert kétszáznégy méhcsaládot gondozok, s kell nekik a legelő. A mézet azonban nagyon nyomott áron veszik meg tőlem, s persze a többi méhésztől is. A felvásárló most 430 forintot ad a méz kilójáért. Egy kilónyi méz elvételéért két kiló cukorral kell fizetnem a méheknek, mert éhen nem hagyhatom őket, különben elpusztulnának. A cukor ára most kétszáz forint. A két adatból bárki kiszámolhatja, mennyi „hasznom” adódik a nehéz munkából.

Intenzív dinnyetermelés

Hejőkeresztúr határában Pap-Tóth János három hektáron intenzív dinnyetermesztéssel foglalkozik, egy kisebb területen pedig cukkini, patisszon, tök terem. A gyümölcsöt és a zöldséget részben Miskolcon, a Búza téri piacon adja el, részben felvásárlóknak értékesíti. Ő is a nyomott árakra panaszkodik. – Az idén nagyon rosszul járnak a dinnyetermelők – sorolja gondjait. – A nyár elején több, engedély nélkül működő felvásárló éretlen dinnyével árasztotta el a piacot, emiatt a nagy európai üzletláncok kilistázták a magyar dinnyét, helyette máshonnan szerezték be az árut. A felvásárlási korlátozás miatt több termelő is csődbe mehet. A dinnyetermelő eredeti szakmájára nézve elektrotechnikus, de tizenhét esztendeje leépítették, munkanélkülivé vált. A munka fogásait annak idején az apósától tanulta meg, de ma már nem a hagyományos módszer szerint dolgozik. Mint mondja, intenzív termesztést folytat. A korszerű technológiának azonban magas az ára. A fedőfólia, a csepegtető szalag, a szerves trágya, s a rendszer működtetéséhez szükséges gépek, berendezések ára évről évre 20–25 százalékkal emelkedik, az energia áráról pedig már nem is érdemes szólni.

– A kártevők tömegesen jelentek meg – mondja a gazda. – Rendkívüli módon megszaporodtak az egerek, amelyek megrágják a dinnye héját, és rágottan eladni már nem lehet a gyümölcsöt. S bizony védekeznie kell a „kétlábú nyulak”, a tolvajok ellen is. De nincs védelem a multinacionális nagy áruházakkal szemben. A hipermarketek szervezete, logisztikája képtelen egy-egy kistermelő árujának fogadására. A tőke szeme csakis a profitot keresi. Ezért importálnak szezon előtt, sőt egész évben adott esetben dinnyét, zöldpaprikát, paradicsomot, s adják akciós áron. A tőke füle nem hallja meg a magyar kistermelők panaszát.

A dán példa

Dániában sem hallgatná meg, csakhogy az aprócska, nyugati ország kistermelői nem vitatkoznak az áruházláncokkal. Ha probléma adódna az értékesítéssel, a termelők szövetkezetének szakemberei szállnak harcba. Egy egész csapat: amely jogászokból, közgazdászokból, de marketingesekből is verbuválódik. A nemcsak Dániában, de egész Skandináviában működő szervezetek nem kolhoz típusú szerveződések. Társulások, amelyekben több gazdaság valamely gazdasági műveletet közös üzemben végez, vagy végeztet, miközben a taggazdaságok függetlensége megmarad. A szövetkezet ebben az esetben a tagok tevékenységét segítő szerveződés, tulajdonképpen egy kisvállalkozói beszállítói rendszer, azonos érdekű tagok csoportosulása. Ennek közvetlen irányításába személy szerint az egyes tagok nem vesznek részt, tulajdonosi jogaikat közvetett módon, választott testületek által gyakorolják.

Nem követni, tanulni tőlük!

Magyarország 2004-nyarától az Európai Unió tagja. Az eltelt három és fél esztendő azonban még nem volt elegendő arra, hogy országszerte megalakuljanak a dán mintára szerveződő társulások. Borsod-Abaúj-Zemplénben pusztán egy ilyen társulás, nevezetesen TÉSZ alakult meg, ám a kezdeményezés egy idő után elhalt. De miért csatáznak a gazdák, amikor eredményesebb megoldás is kínálkozna?

– Mezőgazdaságunk gondjai nem új keletűek és ismétlődőek – mondja dr. Kocziszky György professzor, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudomány Karának intézetigazgatója. – Uniós csatlakozásunk előtt a politika nagy bűnt követett el. Csak a belépés előnyeit hangoztatta, az esetleges hátrányokat elhallgatta. – Az unió régebbi tagállamaiban a mai Magyarországéhoz hasonló kezdeményezések már lezajlottak, harminc esztendővel ezelőtt. A professzor – többek között – kifejtette, hogy a magyar mezőgazdasági kistermelő – az elmúlt negyven-ötven év tapasztalatai alapján – az államszocialista szövetkezeti modellre asszociál, ha a szövetkezés szót meghallja. Emellett a felvásárlók és a multicégek kisajátítják az egyéni gazdálkodók munkájának hasznát. A megoldás látszólag egyszerű. A dán és a többi szóban forgó ország példáját nem követni kell, hanem tanulni szükséges belőlük. Az előrelépéshez tőkére van szükség, s a tőke előteremtésében az államnak szerepet kell vállalnia, a feladat nem hárítható át csakis piaci megoldásokra. – Úgy vélem – mondotta dr. Kocziszky György – a mezőgazdasági kistermelők szerveződéseit szövetkezet helyett hasznosabb lenne inkább társulásnak nevezni. – A gazdáknak fel kell ismerniük, nemcsak a termelés a fontos, hanem az értékesítés, ezen belül a marketing megszervezése is. A legjobb ösztönző a kényszer. A termelő kényszerhelyzetben van, hiszen kiszolgáltatott az időjárásnak, a felvásárlóknak és sok egyéb másnak. A termelés és az eladás egész vertikumát kell megszerveznie. Hogy a kényszer mikor vezet el a korszerű üzemszervezés formáinak elfogadásáig, majd annak megvalósításáig, ma a legöregebb bölcs sem tudná megmondani. A háború egyelőre folytatódik a békekötés reménye nélkül. A holnap, a jövő dönti el, mekkora lesz az áldozat”.

U.J.