A hazai

Nagy szemű szőlő, mellé hatalmas betűkkel kiírva: MAGYAR. Az egyik ismerős kofa félrehív: „Be ne dőlj neki, ilyenkor már nincs nagy szemű magyar szőlő, az övé is csak görög.” Végül is jó, hogy már itt tartunk. Hogy magyarnak hazudják azt, ami külföldi, remélvén: így jobban elkel. Nem rég’ még fordítva volt, sikk volt a magyart gucsmolni. Remélhetőleg nem sokára már nemcsak a termékeinket fogjuk megszeretni, hanem saját népünket is…

Minden esetre szinte szájról szájra terjed: „foghagymát csak olyat vegyél, aminek alul a gyökérzetét nem vágták le,…, nézd a vonalkódot, ami 599-cel kezdődik, az a magyar!” Csakhogy, ha egy termék azonosítószám és vonalkód nélkül érkezik az országba, akkor automatikusan 599-es kezdetű azonosítószámot adnak Magyarországon neki. „Jó, hát akkor azt is nézd, hol gyártották! Ha csak a forgalmazót írják magyarnak, akkor azt biztos másunnan szerezték be!”

Így aztán egyre többen járunk olvasószemüveggel a boltba, és silabizáljuk rendületlenül az apró betűket is. Továbbadjuk a sztorikat: „az egyik háztartási, vegyi üzem úgy vásárolta meg bagóért a magyar üzemet, hogy azonnal tönkrevágta az ott gyártott terméket, még öngyilkosság is lett belőle. „No, attól nem vásárolok, hiába gyártja itt a saját márkájú termékét!”. Tudjuk ma már azt is, hogy vannak újra egész jó magyar kozmetikai cikkek, fogkrémből is akad háromféle hazai. Csak éppen nem a nagy üzlethálózatban, hanem kis gyógynövény szaküzletbe kell menni érte…

Hogy nem pillanatnyi felbuzdulásról, hanem egyre erősödő tendenciáról van szó, azt az mutatja, hogy már a fiatalok körében sem minden ciki, ami magyar. Jól cseng számukra a Tisza cipő márkanév és szeretik a Túró Rudit. S ne feledkezzünk meg a Szerencsi Bonbon Kft. konyakos meggyéről sem, ha már a hagyományos boci csoki kicsit se magyar: csehek gyártják, brazil tulajdonú üzemben…

A tervek szerint a kormány bevezeti majd a „100 százalékban magyar” megkülönböztető megjelölést is. Ezt azon élelmiszereken lehet majd feltűntetni, melyeknek alapanyagai kizárólag Magyarországról származnak, és a termék előállítása is idehaza történik.

Szóval, mintha egy kicsit öntudatra ébrednénk, mintha újra működnének az önvédelmi reflexeink… Az sem véletlen, hogy nagy sikert aratott a Soproni sör tavalyi tévéreklámja: „Nincs karikás ostorom, nem vagyok betyár, és nem hordok bőgatyát. A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, Anyám tyúkja… Szeretem a déli harangszót, Erős Pistát, a sárga villamost, a mákos gubát. Itt élek Európa szívében…”

Most már csak a kivéreztetett textil-, étolaj-, édesség-, (a sor még folyatatható) iparunkat kellene, ha nem is talpra állítani, de legalább feléleszteni…