A könyv ünnepe – ünnepi könyvhét
2013. június 5. (szerda) 18:01„A könyvek az ókortól napjainkig végig kísérik az emberiség történetét, részesei fejlődésünknek. Nem véletlen a latin mondás: „Habent sua fata libelli” – a könyveknek megvan a maguk sorsa, hiszen a kezdetektől a XX. század végéig a könyvek voltak a legfontosabb adathordozók.” – kezdte köszöntőbeszédét dr. Kovács János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat főjegyzője, aki ezt követően a suméroktól napjainkig végigvette a könyv történetének főbb állomásait, kitérve a megyei különlegességekre.
A boldvai bencés kolostorában jegyezték le a Pray-kódexbe a jelenleg ismert, legrégebbi magyar nyelvű, latin betűs szövegemlékünket, a Halotti beszédet, amely kezdő sorát mindenki ismeri: „Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk.” Megemlékezett Károli Gáspárról, aki az abaúji Gönc református lelkipásztora volt és elkészítette az első teljes magyar nyelvű Bibliát, amelyet a szomszédos Vizsolyban nyomtattak ki. A Sátoraljaújhely szomszédságában található Széphalmon letelepedett Kazinczy Ferencről, a nyelvújítás vezéralakjáról is megemlékezett dr. Kovács János. Kitért a könyv XX. századi térhódítására, a közkönyvtárak elterjedésére, a kultúra nemzetépítő erejére. Szólt arról is, hogy 1927-ben éppen Miskolcon kezdeményezték a könyv ünnepének megtartását, amelyből 1929-ben megszületett az első könyvhét.
„Az Internet térhódítását látva sokan féltik, temetik a könyveket! Véleményem szerint nem félni, hanem használni kell a modern technikát, hiszen ez viszi előre a világot”- tanácsolta dr. Kovács János, aki egykori tanárára hivatkozva bizakodva mondta, hogy nem kell félteni a könyvet, mint adathordozót, megtalálja helyét, szerepét.
A miskolci önkormányzat nevében Kiss Gábor alpolgármester mondott köszöntőt. Részletesen felelevenítette az ünnepi könyvhét születéséhez vezető előzményeket. Méltatta a rendezvénysorozatot. Kiemelte, hogy kevés olyan kulturális rendezvénysorozat van, amely ilyen komoly múltra tekinthet vissza.
Az ünnepi könyvhetet Lackfi János, József Attila-díjas költő nyitotta meg. Különleges, humoros, mégis komoly mondanivalójú beszédet tartott a könyvek, illetve bennük megírt izgalmas történetekről Hamlettől a Háború és békéig – lemeztelenítve.
A kultúra iránt érdeklődőknek érdemes kilátogatni az Erzsébet térre, ahol a kiadók legújabb könyvei mellett érdekes pódiumbeszélgetéseket, kulturális műsort is láthatnak.