A magyar kultúra napja

Immár 24 éve van a magyar kultúrának külön napja a naptárunkban. Január 22-én tartjuk, mivel 190 esztendővel ezelőtt Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. (Úgy tűnik, e nap megünneplésében közmegegyezés van. Nem akarja már senki leváltani a Himnuszunkat sem, vagy legalábbis nem meri ezt hangoztatni. Remélem, hogy idővel mindenki számára természetes lesz az is, hogy az alkotmányunk a nemzeti imádságunk első sorával kezdődik.)

E jeles nap kapcsán is érdemes körül nézni térben és időben szűkebb pátriánkban is. A történelmi Magyarország kulturális térképén nagyon előkelő helyen szerepel a térségünk. Csak néhány tény ennek indoklásául: Az első összefüggő magyar nyelvemlékünk, a Halotti beszéd és könyörgés a boldvai bencés apátság kolostorában íródott kódexből maradt ránk. A reformáció nagy alakja, Károli Gáspár Göncön készítette el az első teljes magyar bibliafordítást, a művet Vizsolyban nyomtatták ki. A magyar nyelvújítási mozgalom központi alakja, Kazinczy Ferenc szintén megyénkhez köthető, évtizedeken át Széphalomról irányította, szervezte a magyar irodalmi életet. Aztán Miskolcon épült 1823-ban, Kolozsvár után, az akkori Magyarország második magyar nyelvű kőszínháza. S ami nagyon jó: ezeket az országos, összmagyarság szempontjából kihagyhatatlanul nagy jelentőségű eseményeket ismerik a mai fiatalok is, tanítják az iskolákban, a Földesben például külön érettségi tétel szól ezekről.

Manapság viszont vannak, nem is kevesen, akikről azt mondhatjuk, hogy „szerte nézett s nem lelé honját e (mikro)hazában”. Ugyanis a bűnözési térképen vagyunk most súlyozott helyen. A rablásokban, az erkölcs- és kultúra nélküli, kisebbrendűségi érzés kompenzálása által túlfűtött indulatból, vagy ún. „nyereségvágyból” elkövetett gyilkosságokban, gyilkossági kísérletekben, lopásokban, melyeknek áldozatai többnyire – a rendszerváltás véleményem szerinti legnagyobb vesztesei – az elnéptelenedő, vagy nagyrészt etnikai váltáson áteső kisfalvak magukra maradt, elöregedett, magyar parasztjai.

Pedig tehetségben ma sem vagyunk szegények, ott vannak például a néptáncosaink, akik a Fölszállott a páva című népzene- és néptáncvetélkedőn értek el szép eredményt! Vagy az a Horváth Gyula, aki mostanában gyakran feltűnik Miskolc főutcáján utcazenészként. Bevallom, egyik kedvenc ma élő költőm ő, aki az alsóvadászi cigánytelepről hozta tiszta szívét a megyeszékhelyre. Azóta munkanélküli, mióta bezárták szemellenzős, doktriner „jogvédők” bomlasztó hatására a város kitűnően működő, minőségi oktatást adó cigányiskoláját, ahol Gyula életének nagy szerelmével, a magyar irodalommal varázsolhatta el az ott tanuló éhes lelkű fiatalokat. A Megfagyott ország, Az árvaság anatómiája, A kínok félideje és más kötelek szerzője ebben a félévben rukkol elő újabb könyvvel. Ennek bemutatója is számomra a magyar kultúra egyik jeles napja lesz!