A mi hőseink

Március idusán a független, polgári Magyarország születését ünnepeljük. Minden magyar tudja, mi is történt azon a bizonyos 1848. márciusi napon Pesten és Budán. A történelem iránt érdeklődők a szabadságjogokat becikkelyező áprilisi törvényeket és az ezek védelméért vívott szabadságharcot is ismerik. Azt azonban sajnos már kevesebben tudják, hogy a polgári Magyarország szülőatyáinak jelentős része szűkebb pátriánk, Borsod, Abaúj és Zemplén vármegyék szülötte, képviselője volt.
Az élre kívánkozik Kossuth Lajos (1802, Monok), zempléni megyei tisztviselő,  majd a nemzeti liberális reformerek vezére, az első független magyar kormány pénzügyminisztere, majd kormányzó, a szabadságharc politikai vezére. A bukás után menekülni volt kénytelen, de elveit és nemzetét sosem hagyta el.

Közvetlen utána kell említenünk Szemere Bertalant (1812, Vatta), aki Borsod vármegye alispánja, Miskolc követe, a Batthyány-kormány belügyminisztere, majd minszterelnök . Távollétében halálra ítélték Haynau pribékjei, később amnesztiával hazatért, elme háborodás és gyanús halál lett a sorsa, akárcsak Széchenyi grófnak.
A harmadik óriás Palóczy László (1783, Miskolc) aki 1807-től állt Borsod vármegye szolgálatában, országgyűlési követ, az ő javaslatára írták latin helyett magyar nyelven az Országgyűlés jegyzőkönyvét. 1848-ban Miskolc követe, a képviselőház korelnöke. A forradalom leverése után halálra ítélték, majd „kegyelemből” börtönbe küldték. Emlékük velünk él, elég csak ránéznünk Miskolc első díszpolgárának, Kossuth Lajosnak monumentális miskolci szobrára, vagy kicsit feljebb, az ősi avasi templom előtt álló hatalmas Palóczy-obeliszkre, nem messze tőlük pedig Szemere Bertalan nyugszik… Március 15-én rájuk, valamint a borsodi, abaúji és zempléni honvédekre, a mi hőseinkre emlékezünk.