A testvéri összetartozás jegyében
2013. június 6. (csütörtök) 19:46A község önkormányzata oktatási, önkormányzati, kulturális, civil, gazdasági, idegenforgalmi és sport területen kíván szorosan együttműködni a sóbányájáról híres erdélyi Parajddal. A két település vezetőinek közös elvei, gondolkodása, a nemzetről és testvériességről vallott felfogása vezetett el addig a felemelő és ünnepélyes pillanatig, hogy kézjegyükkel lássák el testvér-települési okiratot, ezzel szemetesítve a két község lakóinak összetartozását.
A nagy érdeklődére számot tartó rendezvényen Szabó Gergely Harsány polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy vér nem válik vízzé, és bármilyen erő is akarja a nemzetet darabjaira szedni, nem fog sikerülni, ha a határon inneni és túli testvérek szorosan egymás kezébe kapaszkodva közös erővel, akarattal őrzik népünk értékeit és építik a nemzetünk jövőjét.
Bokor Sándor Parajd polgármester ünnepi gondolataiban kiemelte: „egy az Isten, egy a Nemzet”. Az erdélyi magyaroknak soha nem szűnt meg a szívük magyarként dobogni és nagy örömmel köszöntötte, köszönte az anyaországhoz való kötödés, tartozás kifejezésének minden lehetséges formáját. A két település kapcsolatára a harsányi egyházak képviselői kérték Isten áldását, valamint a baráti és testvéri szövetségkötést köszöntötte Tállai András önkormányzati államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is.
A rendezvényét Kovács Emilné szavalata, a Kéknefelejcs Népdalkör produkciója és a Kiss Kata Zenekar hazaszeretetről szóló dalai tették még emelkedettebbé.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza