Ártatlanul hurcolták el a rátkaiakat

1944. december 14-én román csapatok előzték meg azt a szovjet GPU egységet, akik azután a következő év januárjában megtizedelték a német nemzetiségi település lakosságát. Erre az eseményre emlékeztek október 27-én, a község Közösségi Házában. A szovjetek összeíráson való megjelenésre szólították fel a lakosságot. Többen gyanakodtak, sokan nem jelentek meg a felszólítást követően, akik azonban eleget tettek a parancsnak, rosszul jártak. Többé nem mehettek haza, bevagonírozták őket, a „felszabadító” szovjetek nem voltak tekintettel a fiatal korosztályra sem. Szerencsi gyűjtő, majd debreceni indulási hely, senki nem tudta hová – és miért. Tizennyolc napig utaztak marhavagonokban, a végcél a doni szénmedence felé. Szögesdrót a lakhelyül kijelölt tábor körül, őrtornyok és géppuskák. Mínusz harminc fok a januári télben, fűtetlen helyiségek a barakkokban, hiányzó ablakok, fekhelyül három szál deszka szolgált – fejenként.

A rátkaiak agyába beleégett a tudat, hogy foglyok lettek, talán mindörökre. Fatelepeken, kolhozokban, de leginkább négyszáz méter mélyen fekvő szénbányákban robotoltatták őket. Reggelire teát, ebédre csalánlevest, gersli-levest, káposztalevest, uborkalevest kaptak, a vacsora ismételten tea volt. Nagy ritkán jutottak halhoz, vagy marha- és lófejhez. A nehéz fizikai munkának, az alultápláltságnak hamar jelentkeztek a következményei, minden hatodik-hetedik rátkai elhalálozott. Az életben maradottaknak csak reményük lehetett arra, hogy valaha viszont látják szülőhelyüket, hogy még egyszer az életben megérinthetik a magyar földet. Imák naponta, amelyek egyszer azután meghallgatásra találtak. Három év elteltével száznyolcvanhatan tértek haza az elhurcolt kétszáztizenötből. Évtizedekig nem beszélhettek a történtekről. Most, a tragédia hatvanhetedik évfordulóján az elhurcoltakra emlékeztek Rátkán. Tircsi Richárd az Emberi Erőforrások Minisztériumának osztályvezetője tette fel a kérdést, vajon mi volt a bűnük a rátkaiaknak? Az talán, hogy idegen földről érkeztek az ősök Magyarországra? Igen – adta meg a választ – bűnbaknak kiáltotta ki az egykori vezetés a német kisebbséget. Ez nem fordulhat elő még egyszer – hangsúlyozta Tircsi Richárd, de emlékeznünk kell rájuk, a még közöttünk élő, borzalmakat túlélőkkel együtt.

Az eseményen a Schwarzwald Hagyományőrző Egyesület megrendítő előadása idézte fel a közel hét évtizeddel ezelőtt történteket, majd köszöntötték a maroknyi túlélőt, végül megkoszorúzták az elhurcoltak tiszteletére emelt emlékművet.