hírek
Autós terminátor Barcikán
2013. május 17. (péntek) 12:28A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletének megalapozott gyanúja miatt P. László 28 éves kazincbarcikai lakossal szemben, aki el akarta gázolni haragosát.
A rendelkezésre álló adatok alapján május 16-án, Kazincbarcikán a Jószerencsét és Mikszáth Kálmán út kereszteződésében közlekedett személygépkocsijával a fiatalember, aki korábbi nézeteltérésük miatt autójával szándékosan elgázolta az ott gyalogosan közlekedő 32 éves helyi férfit és a vele együtt lévő 27 éves nőt. A 28 éves gázoló ezt követően kezében egy késsel kiszállt a gépjárműből és a másik férfit üldözni kezdte, miközben megöléssel fenyegette.
A férfi nem sokkal ezután feladta magát a közeli rendőrkapitányságon. Gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette és előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére - zárul a rendőrség közleménye.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza