Az elismerés a megismerést is szolgálja

- Annak idején engem is az egyetem jó híre hozott az ország nyugati végéből Borsodba – mondja Patkó Gyula. – Elsősorban a gyakorlati alkalmazások érdekeltek, tervező szerettem volna lenni, az első szakképesítésemet a győri Jedlik Ányos Gépipari Technikumban szereztem, ahol két olyan tanárom is volt, akik az itteni egyetemen kaptak oklevelet. Olyan szeretettel beszéltek Miskolcról, az egyetemről, az itteni professzorokról, a környék szépségeiről, hogy számomra természetes volt: ide jelentkezem. Elsősorban az itteni tanároktól kapott feladatok, kutatási lehetőségek tartottak Miskolcon, és persze a családalapítás. Itt ismertem meg a feleségem, itt született a három lányunk, akik azóta felnőttek, mindhárman orvosok, az édesanyjuk hivatását viszik tovább. Most már én is miskolcinak mondom magam, sőt, a barátaim szerint miskolcibb vagyok a miskolciaknál. Érdekel a város, a megye múltja, gyűjtöm a helytörténeti kiadványokat, büszke vagyok arra, hogy a Rákócziak földjén élhetek.

- Pedig szomorú események is történtek ezen a vidéken. Itt van például a muhi csatavesztés. Nem árnyékolja be az örömét, hogy éppen itt kapta meg a megyei önkormányzat elismeréseként a Rákóczi-láncot?

- Muhiról nekem nemcsak a tatárjárás, a gyászos vereség jut eszembe, hanem a talpra állás, az újrakezdés is. Hogy most ezen a történelmi emlékhelyen az államalapításunkra emlékezhettünk, hogy felidézhettük múltunk emlékeit, azt is azt bizonyítja: őseink képesek voltak a megújulásra, és ez nekünk is erőt adhat.

- Mindenféle kudarc, válság legyőzése szép és dicséretes. Most már csak az a kérdés: hogyan?!

- Ha lenne egy általános módszer, amely mindenféle válság legyőzésére alkalmas, és én azt ismerném, nem tartanám titokban. De hadd idézzem a Miskolci Egyetem jogelődje, a selmecbányai alma mater példáját. A XVIII. század elején hihetetlen anyag- és energiaválság volt Európában. Az addigi technológiával kitermelhető nyersanyagok, és az addigi technológiával elérhető energiaforrások kimerülőben voltak. Akkor azt gondolta az ország vezetése, hogy megoldást kell találni erre a válságos helyzetre. Arra jutottak, hogy az oktatást kell fejleszteni, és létrehozták a világ első bányászati akadémiáját. Meggyőződésem, hogy ma is a tudás, az oktatás, a szakemberképzés segíthet rajtunk. A mai fiataloktól függ, hogy miképpen alakul a jövőnk, az ő felkészítésük pedig a mi feladatunk.

-pg-