HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Az értékmentésről tanácskoztak

2013. november 25. (hétfő) 16:31
„Értékmentés” címmel rendezett szakmai tanácskozást csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, valamint a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Miskolcon, a megyeháza dísztermében.

A program célja, hogy az érték gyűjtők kicseréljék tapasztalataikat, hasznos információkkal a birtokukban térjenek haza. Az eseményt Riz Gábor a Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő előadásában arról beszélt, hogy Veszprém megyében az ÉKKŐ programba sikerült középiskolásokat is bevonni, és a fiatal értékőrök fontosnak tartják gyűjteni a helyi sajátosságokat, melynek eredményeként már több kiadvány született.

Riz Gábor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottság munkájáról szólt, arról, hogy mennyire fontos a helyi kincsek digitalizálása. Ebben tud majd segíteni a MaNDA program, hiszen az archiválás nyomán az interneten is könnyebben elérhetővé válnak a megye legfontosabb kincsei.

Lakatosné Sira Magdolna a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság vezetője kifejtette, hogy lényeges az ösztönzés, hiszen a településeket biztatni kell. Számos programmal rukkoltak elő már, és a bizottságuk a szakemberek bevonásával dolgozik, méghozzá igen aktívan. Polyák Albert a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató-helyettese, valamint az intézet  megyei irodájának módszertani referense Brézai Zoltán is kifejtették az intézmény legfontosabb értékőrző feladatait.

A közgyűjtemények szerepéről pedig a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója Dr. Prókai Margit beszélt.

Vissza