Babfesztiváloztak Monokon
2013. július 6. (szombat) 16:40Mivel a babos ételek elkészítése időigényes, ezért már kora délelőtt megérkeztek a versenyre nevezett csapatok, hogy időben munkához lássanak. Közben kirakodtak a vásárosok is. A színpadon Vajtó László rádióriporter, a rendezvény műsorvezetője szórakoztatta az érdeklődőket, majd a megnyitó résztvevőinek megérkezését követően felkérte dr. Mengyi Rolandot, hogy tartsa meg beszédét.
„A rendezvény középpontjában a gasztronómia áll, ezen belül is a bab, amelynek a régi korokban sokkal nagyobb szerepe volt az étkezésben, mint manapság”- utalt vissza a néhány évszázaddal ezelőtti időkre dr. Mengyi Roland, amikor is őseink még nem ismerték a burgonyát, a kukoricát, a rizst, a háziasszonyoknak pedig akkor is ebédet kellett varázsolniuk minden nap a család asztalára. A babnak sokkal nagyobb szerepe volt az étkezésében, mint manapság.
A magyarság egyes babfajtákat már nagyon régről ismert, erre utal az Égig érő paszuly című népmese. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a ma termelt, kedvelt babfajták Amerikából származnak, s a XVI. században terjedtek el Európában. Magyarországra Nápoly érintésével hozták be. A Monoki Babfesztivál is egy népmesének, a Monoki bablevesnek köszönheti létrejöttét. A legendára utalva dr. Mengyi Roland kijelentette, hogy ugyan Mátyás királlyal és diónyi arannyal ugyan nem szolgálhatnak a rendezők, de finom ételekkel és egész napos szórakozással igen. Az alkalmat megragadva megköszönte a fesztivál szervezőinek munkáját, külön kiemelve Demeterné Bártfay Emese polgármestert.
A köszönet szavaival folytatta a polgármester is, majd bemutatta a főzőverseny népes zsűrijét, amely elnöke Lévai Ferenc, a nemzet halásza lett, s a tagjai közt kapott helyet dr. Mengyi Roland is. A húsz csapatnak kellemes főzést, a vendégeknek pedig jó étvágyat és szórakozást kívánt.
„Babra magyar” – viccelődött Lévai Ferenc, aki a dr. Mengyi Roland által elmondottakhoz csatlakozva kiemelte, hogy a bab az egyik legnagyobb tápanyag tartalmú élelmünk. Örömmel nyugtázta, hogy újra előkerülnek az eleink által kedvelt étkek, mint például a bableves.
Délre igazi fesztiváli forgatag alakult ki Monokon. A jó étkek mellé jó ital is dukált. A szórakoztatásról ugyancsak gondoskodtak, a népdaltól a musical-ig széles volt a választék. A fesztiválon többek közt részt vett Koncz Ferenc, országgyűlési képviselő, Szerencs polgármestere, több környékbeli polgármester és sok turista.
A főzőversenyt a Monoki Bableányok nyerték.
(mengyiroland.com)
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza