HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Barkai, Illés és Torma pályázott a rektorságra

2013. június 24. (hétfő) 16:11
 
A Miskolci Egyetem megismételt rektori pályázatára hárman adták be anyagukat, az első, végül eredménytelennek nyilvánított kört házon belül megnyerő Illés Béla, az akkori harmadik Barkai László és az "új fiúként" indult Torma András.

A Miskolci Egyetem rektori posztjának betöltésére májusban kiírt második felhívásra június 17-ig lehetett pályázatot benyújtani - emlékeztet az intézmény közleménye. A beérkezett anyagokat hivatalos körülmények között bontották fel ma délután. A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma fogadta: három belső kari vezető anyagát ismerhették meg az egyetem szenátusának jelenlévő tagjai.

A minisztériumi pecséttel, aláírással lezárt, a Miskolci Egyetem Szenátusának tagjai előtt felbontott boríték három pályázati anyagot tartalmazott.

A pályázók: Barkai László, az Egészségügyi Kar dékánja, Illés Béla, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja, Torma András, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja.

A pályázatokat elsőként a Miskolci Egyetem Szenátusa véleményezi, a felállított rangsort továbbítja Balog Zoltán miniszter számára, aki felterjeszti javaslatát a köztársasági elnökhöz. Az  elbírálat határideje  július 31., a Miskolci Egyetem új rektora  augusztus 15-től lép hivatalába.

Vissza