HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Béres János: A festészet ideje

2011. június 20. (hétfő) 10:33
 

Béres János három évvel ezelőtt fogott először festőecsetet a kezébe, s e rövid idő alatt olyan alkotások születtek, amelyekből idén június 7-én kiállítás nyílt Brüsszelben, az Európa Tanács nyelvi könyvtárának kiállítótermében.

Egy kirakatrendező, hogyan kerül kapcsolatba a festészettel?

Mindig nagyon érdekelt a képzőművészet, azon belül is a szobrászat. Sajnos fiatal koromban ezt a vágyamat nem sikerült megvalósítani. Vállalkozásba kezdtem, amit jelen pillanatban szüneteltetek, mer úgy gondoltam, eljött a festészet ideje. Mindig piacorientáltan gondolkodtam, és az járt a fejemben, hogy valami újat kellene csinálni, valamit, ami még nincs. Elkezdtem emberi, állati alakokat festeni, és itt jött vissza a szobrászat. Keresni kezdtem a kép és szobor határait.

[1_960] BeresJanos.jpg

Nem tudnám behatárolni a stílusát. Ön hová sorolja magát?

Valóban így van, nem követek semmilyen stílust. Saját technikát dolgoztam ki, ezt használom. Keverem az összeférhetőt az öszszeférhetetlennel. Visszafogott, fémes plasztikákat is készítek, de szeretem felidézni a mese hangulatát is. A kék, a vörös, az arany! A képeimen ez mind megtalálható. Picit Tiffany, kicsit tűzzománc. Szeretem az ikonokat, a rátéteket és mindent, ami nem szokványos.

Hogyan kerül egy szirmabesenyői képzőművész Brüsszelbe?

Több albumot is készítettem már a képeimről a barátoknak, ismerősöknek ajándékba. Mivel a festészetből élek, úgy gondoltam, jó ha többen is látják, viszik a képek hírét. Az egyik ilyen album jutott el Brüsszelbe, ahol felfigyeltek rá. Nagy megtiszteltetés és hatalmas öröm számomra ez a kiállítás, amelyet egy hónapon keresztül, július 15-ig láthat a közönség. A rendezvényt június 7-én dr. Heike Pisuke, az Európa Tanács nyelvi könyvtárának igazgatója nyitotta meg. Úgy gondolom, magyarként kijutni egy ilyen helyre komoly jelentőséggel bír, úgy az országnak, mint a helyi közösségnek, hiszen a kultúra, a művészet egy sajátos nyelv, amely képes hidakat képezni az emberek között.

Vissza