Csiba Gábor: Hivatásom a segítség

Minden túlzás nélkül mondható, hogy dr. Csiba Gábor főigazgató-főorvos szakmailag a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban nőtt fel. Hiszen miután leérettségizett és előfelvételt nyert a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, itt műtőfiúskodott az általános sebészeti osztályon. Majd egyetemistaként is vissza-visszajárt nyaranként dolgozni. Friss diplomásként itt kezdte felnőtt életét, majd általános sebész és baleseti sebész szakorvos lett. Aztán egyre nagyobb szerepet kapott a kórház egészének vezetésében, 2000 óta pedig első emberként, főigazgató-főorvosként vezeti az intézményt. Közben elvégezte a jogi és a közgazdaságtudományi egyetemet, jelenleg pedig egy három éves nemzetközi menedzserképző kurzusra jár…

» Sajószentpéteren ma is sokan emlegetik a Csiba családot…

– Ott volt körzeti orvos az édesapám, ott nevelték fel nyolc gyermeküket a szüleim. Polgári értékrendet adtak át nekünk, és római katolikus szellemben neveltek fel. A legtöbben egyházi fenntartású középiskolában végeztünk, én a pannonhalmi bencés gimnáziumban érettségiztem.

» Azóta gondolom szétszéledt a család…

– Fizikai értelemben valóban, hiszen még külföldön is él két testvérem. Más vonatkozásban viszont nagyon is együtt maradtunk, napi kapcsolatot tartunk egymással. Segítjük egymást – ha módunkban áll –, az élet minden területén. Aki kis családban nőtt fel, nem is tudja, micsoda erőtartalékot jelent egy összetartó nagycsalád! Évente legalább egyszer összegyűlünk. Olyankor mindig 50 feletti a létszám…

» Ön már régóta miskolcinak is számít, hiszen itt él családjával együtt…

– A feleségem vízgazdálkodási üzemmérnök, a ÉKÖVIZIG-nél dolgozik, a három lányom közül a legidősebb tavaly nyáron ment férjhez. Ő is a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban érettségizett, s a két kisebb gyermekem is ott tanul jelenleg. Emellett még két rokongyermek nevelését, taníttatását is segítjük most a feleségemmel.

» Hogyan kezdődött a kapcsolata a máltaiakkal? Hisz közismert, hogy Ön alapította és vezeti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Csoportját.

– Ez még a rendszerváltás időszakára nyúlik vissza. Sokan kerestünk akkor új tevékenységi tereket magunknak. A lendület és a tenni akarás alapvető jellemzője volt annak az időnek.. Az 1989. decemberi erdélyi események után nagy segítőkészségben egyesült a magyar társadalom, s a kórházunkból mi is vittünk ki segélyszállítmányt. Ott ismerkedtem meg a máltaiakkal. Megtetszett a feladatvállalásuk, a szervezettségük, a rájuk jellemző lelkiség és profizmus… Ez adta az ötletet, hogy idehaza hozzunk létre mi is egy máltai csoportot. Azóta ezernyi apróbb és nagyobb ötlettel, komoly háttérmunkákkal építettük ki a segítőbázisunkat, s ma már a miskolci szeretetszolgálat saját épületekkel, jól működő segítőhálózattal rendelkezik

» Marad még ezek mellett egyébre, valamiféle hobbira is ideje?

– Mindenféle méretű és nemű kutyát, aztán tengerimalacot, ékszerteknőst és egyéb kisállatot tartunk odahaza. Ezek természetesen nem az én hobbiállataim, a gyermekek kedvéért viselem el a jelenlétüket… Ha időm engedi, olvasni szoktam. Főként történelmi és politikai témájú könyveket. Valamikor régész szerettem volna lenni.

Nincs szükség a napi- és a vizitdíjra!

Milyen jelentősége van a kórház gazdálkodásában a vizitdíjnak és a napidíjnak? – kérdeztük a főigazgató-főorvostól. „A kórház életében ezek az összegek nem számottevőek. Költségvetésünknek körülbelül az egy százalékát teszik ki, számszerűsítve: tavaly az így befolyt összeg 110 millió forint volt. Közben a múlt évnek csak az első felében 540 millió forintot vontak el tőlünk! Így aztán jobban járt volna a kórházunk, ha nem lennének elvonások, és vizitdíj, napidíj beszedésére sem kötelezne bennünket a törvény. Magán emberként is az a véleményem, hogy nincs szükség vizitdíj és napidíj beszedésére.”