Derül az ég, jöhet a villámcsapás… Menetpróba: Opel Astra J 1.6 Enjoy

Anno, 1977-ben, kaliforniai rokonok egy 5.4-es V8-as Opel Diplomattal voltak itthon látogatóban – én pedig rajongtam azért a karikás villámosért. Aztán az évek múlásával egyre tünedezett a tűz, egészen addig, mígnem azon kaptam magam, hogy az „Opel minőség” hallatán égő hajjal rohangásztam körbe-körbe (pedig még árultam is Opeleket). Persze a dojcse GM tulajdonképp hozta a darabszámokat, mégis mindig másodhegedűs volt csak. Pedig a kocsik egyre javultak, és a végére egész stramm, uram bocsá’ m-e-g-b-í-z-h-a-t-ó járgányok lettek.

A GM aztán megelégelte a sorban állást, és német szárnysegédjeit utasította, hogy magukat alaposan felszívva alkossanak valami jót és maradandót. A ceruzák elkezdtek surrogni a papírokon és a gyorsan kopó grafitheggyel összhangban alakult egy új modellgeneráció, mi több, egy alapjaiban új korszak az Opel világában. Kicsit szerencsétlen időzítéssel; a válság közepén jött ki az Insignia, amit a hanyatlás dacára úgy kapkodtak, mint banánt a szoc’-ban. Most pedig… itt áll az új Astra.

Első benyomás (noha szubjektív): gyönyörű! Objektíven: márkahű tudatossággal megrajzolt sziluett, kiegyensúlyozott díszítések, harmonikus arányok, finoman kimunkált felszínek, volumenek, proporciók. A formanyelvezet kalapos németből finom, ázsiaias dinamizmussá formálódott, ami az Opel új optikai irányvonala. Néhol mazdás, néhol hondás, azonban mégis megvan az önálló kromoszómaállománya. Taps Uwe Müllernek, az autó fődesignerének, hiszen nincs is olyan szög, ahonnan az autó ne lenne szép.

Hogy jó lesz, már sejthettük, hiszen korábbi menetpróbánkon a Cruze is kiválóan vizsgázott. Gyerünk, bújjunk bele!
Oohh, finom kilincs, nagyszerű ajtóhangok! A minőségérzet egészében abszolút meggyőző. Az utastér ugyan tágas, de az összeboruló oldalüvegek miatt mégsem akkora, mint az autó méretéből következtethető lenne. Hátrafelé pedig ne is akarjunk normálisan kilátni. Az anyagok, textúrák igényesek, precízek, így kellemes az Astrában ücsörögni. Apropó! Az első Opel, melynél az üléskomfort is azonnal passzol, hiszen végre elmúlt a háttámlából a szörnyű opeles púp, mely könyörtelenül kérdőjel alakúvá törte az ember hátát.

Az 1.6-os szívó benzines alapjáraton szinte nem hallatszik és működése egyáltalán nem érezhető. Mikor azonban megmozdítjuk a kocsit, egy ismerős opeles tulajdonság azonnal szembetűnik: a kuplungon átdobol a motor, masszírozva a talpat. Benzineseknél csak finoman, dízeleknél durvábban.
Ahogy viszont az Astra közlekedik, bámulatos. Nagyon halkan, nagyon finoman veszi birtokába a makadámot; kormányerői könnyedek, harmonikusak. A motor kissé küzd a nagy, nehéz karosszériával, és nem partner a spricces előzgetésekben, de nyomatékkaraktere kiegyensúlyozott. Szinte hihetetlen, hogy egy Opelban a váltó kapcsolhatósága kiérdemelheti a „mintaszerű”-jelzőt, s a kiemelkedően pozitív vezetési élmény egyik legjelentősebb közreműködője. Az Astra szinte nem generál szélzajt sem.

Kaptunk tehát egy rendkívül kulturált kompaktot Rüsselsheimből, amely a maga kategóriájában talán még finomabb, mint az Insignia. Végre az Astrának mindene adott, hogy az egyik legsikeresebb Opel lehessen a márka történelmében.

Szilvásy Bence

Adatok