HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Egészséghét (2013.05.28-30-ig, megjelentek: 100 fő)

2013. szeptember 13. (péntek) 18:27
 
A háromnapos egészséghét első napjára 2013. 05. 28-án került sor. Helyszíne: Miskolc Blaskovics u 22. a MIPRODUKT Kft lovagterme, valamint a BAZ Megyei Kórház ebédlője. Témája: a stressz kezelés.

[12_180] Miprodukt.jpgA dolgozók között a délelőtt folyamán kvízjátékot hirdettünk, majd munkahelyi tornára, relaxálásra, délután pedig előadásra került sor. Ezt követte egy közös étkezés, ami az egészséges táplálkozásról szólt.

Az Egészséghét második napját a Kft. 2013.05.29-én tartotta, helyszíne a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola volt.

[2_180] ReceptVerseny.jpgA rendezvény célja az egészséges táplálkozás ismertetése, a túlzott só fogyasztás hátrányai voltak. Az egész napos programot munkahelyi tornával nyitották a dolgozók, majd receptverseny követte. Az első három legjobb recept (egészséges ételek) alkotóját könyvjutalomban részesítettük. Ezt filmvetítés követte, amiben a dolgozók elsajátíthatták a mindennapok testedzéséhez szükséges gyakorlatokat. A nap végén közös étkezést rendeztünk, mely különféle salátákból, és gyümölcsökből állt.

[7_960] EloadasAstresszrol.jpg

[6_960] MunkahelyiTorna.jpg

[16_960] Eloadas.jpg

Stressz hatások

Az, hogy az élet eseményeit stresszként, vagy elfogadható helyzetként éljük meg, elsősorban körülményeinktől, hozzáállásunktól függ. Vannak klasszikus stresszhelyzetek, ilyen a gyász, a válás, a munkahely-változtatás vagy az érzelmi boldogtalanság és az anyagi gondok. Mindennapi kedvenceink, a kávé és a cigaretta szintén fokozzák a stressz hormon termelődését. A stressz kezelésében rendkívül fontos, hogy a felfokozott szervezet lelassuljon, visszatérjen szokásos ritmusába.

Így a stressz energiát ad, teljesítményre sarkall. Ha a stresszes helyzetek halmozódnak, és az állapot szinte állandóvá válik, kóros tünetek jelennek meg. A köztudat szerint a stressz a férfiak betegsége, ez persze tévhit, hiszen a családunk többi tagja is rengeteg kihívás előtt áll. Egy túlterhelt anya vagy egy iskolás kisgyerek is a stressz állapotát éli meg. A család hatással van egymás közérzetére, érzelmeire is. Stresszes állapotban a nők, a férfiakkal szemben nem agresszivitást mutatnak, hanem a depressziós jellegű lelki betegségek formájában nyilvánulnak meg. A kikapcsolódások és feldolgozások hiánya, az elfojtások nem csak lelki, de testi megbetegedéshez is vezetnek. Ezek a betegségek ilyen formában sem nőt, sem férfit nem kímélnek.

Korunk népbetegségének is nevezhetjük a stresszt, melyet urbanizációs betegségnek is neveznek. Nem véletlenül hívják urbanizációs betegségnek, hisz nagymértékben a városi ember szenved ettől a betegségtől, például a lakótelepekre bezsúfolt emberek, akik több millióan élnek másokkal együtt bezárva egy „dobozba”. Természetesen nem csak a városi embert érik stressz hatások, hiszen aki dolgozik, az felgyorsult tempóban él. Rohanás a munkahelyre, rohanás a gyerekért az iskolába, bölcsödébe, óvodába, rohanás bevásárolni, főzni, esetleg másodállásba kell sietni munkaidő után… Mégis a legnagyobb stressz hatás a munkahelyen éri az embert, hisz ott tölti el a napjaink legnagyobb részét.

Felmérések szerint minden ötödik ember szenved a munkahelyi stressztől, de nem kizárt, hogy a felgyorsult életmódunk hatására a családon belül is számos stressz ér bennünket. A munkahelyi stressz között felsorolhatjuk a különféle torzsalkodásokat, a megnövekedett terhelést, az elbocsájtásokat, a megnövekedett munkaidőt. A stresszt csendes gyilkosként is emlegetik, ezért nem lehet félvállról venni ezt a betegséget. A legnagyobb optimista természettel megáldott ember is lehet stresszes. Kutatások, és felmérések alapján megállapították, hogy a különféle stressz hatás miatt szív-és érrendszeri, illetve immun-megbetegedés, magas vérnyomás, depresszió fordulhat elő. A stressz félelmet, szorongást okoz. A szorongás hatására testünk izmai összehúzódnak, megfeszülnek, és fájdalmat okoznak a test különböző területein, többek között a háton. Ahhoz, hogy a közérzetünk jobb legyen, a naponta jelentkező stressz áradatot el tudjuk viselni, szinte elengedhetetlen, hogy tegyünk is magunkért valamit. Vajon mit tehetünk ahhoz, hogy a napi stressz hatások „túléljük”? Például relaxálhatunk. A relaxálás a stressz egyik ellenszere.

A relaxálás egyik leglényegesebb eleme, hogy nyugodt környezetet teremtsünk. Telefont kapcsoljuk ki, vonulj félre, és kérjük meg a körülöttünk lévőt, hogy csendesen legyenek körülbelül 10 percig. Hogy mi történik körülöttünk, ne foglalkozzunk vele. Figyeljük a halk zenét. Ne akarjunk mindenáron ellazulni, de meg kell teremteni az ellazuláshoz szükséges feltételeket.

Kényelmesen helyezkedjünk el a széken, hunyjuk be a szemeket…, a kezeink a test mellett tenyérrel fölfelé tartva, lábunk enyhe terpeszbe, lábfejek lazán kifelé nézzenek. Lassan gondolatban fókuszáljunk a testünkre. A bal majd a jobb láb lábfejétől kezdve haladjunk fölfelé a fejtetőig. Közben az adott területre fókuszálunk, elidőzve várjunk, hogy érzünk e valamilyen enyhe hatást. A légzés eközben egyenletes legyen. Akár érzünk lazulást, vagy nem, ne törődjünk vele, haladjunk tovább. Az ellazulás valamely testrészen hamarabb érkezik, mint a másikon, a mélységét is különbözőnek fogjuk érezni. Próbáljuk ki mire tudunk figyelni könnyebben a lábfejre, a kezekre, vagy a fejtetőre.

[17_960] Asztalitenisz.jpg

Az Egészséghét harmadik, egyben a hét záró rendezvényét a Miskolc Holding Zrt tagvállalataival közösen rendeztük meg 2013. 05.30-án, a miskolci Sportcsarnok Jégpályáján. A „Lazuljunk együtt” rendezvény célja volt az egészségmegőrzésen, a mozgáson kívül, hogy a tagvállalatok dolgozói a munkakapcsolatokon túl megismerjék egymást, és szorosabbra fűzzék kapcsolataikat, valamint a sporton keresztül megmérettessék erejüket. A MIPRODUKt Kft erőpróbája sikeresnek bizonyult, ugyanis kötélhúzásban a harmadik legerősebb vállalat címet nyerte el. Méltán voltunk büszkék a kollégákra, hiszen közöttük nemcsak egészséges munkatársak versenyeztek. A programban asztalitenisz bajnokság is volt, ebben a programban egy idősebb kolléganőnk vett részt, bebizonyítva, hogy ötvenen túl is lehet sportolni. Az egész napos rendezvény exkluzív vendége volt Katus Attila volt, aki aerobic órát tartott a megjelenteknek.

[8_960] Kotelhuzas.jpg

Laikus önsegítés

A projekt egyik fontos célkitűzése a laikus önsegítés, amely a dolgozók közötti kölcsönös élménymegosztás megvalósulását szolgálja. A célok (dohányzásról való leszokás, testsúlycsökkenés, stressz kezelés) elérésének érdekében, a Kft dolgozói kéthetente tartanak közös megbeszélést, ahol megvitatják az őket érintő fejlődést, illetve átadják tapasztalataikat a hasonló gondokkal küszködő kollégáknak. Ezek az időben előre eldöntött, személyre szabott figyelmek, nagyban motiválják a problémás területek felszámolását, erőt adnak azok megvalósításához.  Ezek a kis közösségek érzelmileg és lélektanilag is kapcsolódnak egymáshoz, ahol a cél közös, jelen esetben az egészség. Az önkéntesen vállalt beszélgetések egyfajta intimitást is sugároznak, ahol feszélyezettség nélkül beszélgethetnek a munkatársak a problémáikról. Ez a kis közösség nemcsak segítő interakció színtere, de barátságok is alakulnak ki. A barátságok kialakulása az emberi létszükséglet, mely a kommunikáció révén alakul ki, ami részint velünk születik, részben pedig a szocializálódás során programozódik belénk. A csoportokra jellemző, hogy 2 és 10 fő között beszélgetnek, közös a céljuk, így a kölcsönös segítés a működés alapelve. A szerveződések megoszlanak a pszichikai-családi problémákra, különösen, ami a stressz kezelés megoldását illeti. A csoportok egyfajta érzelmi biztonságot nyújtanak egymásnak, ösztönző impulzusokkal. A tanulási folyamatok a testi- és lelki állapot javulását eredményezik. Az önsegítő csoport felelős szakember bevonásával működik.

Túra

[11_180] Gyalogtura.jpgA MIPRODUKT Kft, 10 fő munkavállalóval, 2013. július 23-án gyalogtúrát szervezett, melyet túravezető irányított. A gyalogtúra mellett a szellemi felfrissülésre is gondoltunk, ugyanis meglátogattuk Mád nevezetességeit. Megtekintettük az 1795-ben épült barokkstílusú Mád-i Zsinagógát, melyet 2005-ben Europa-Nostra diplomával jutalmaztak. Ellátogattunk az 1653-ban épült római katolikus templomhoz is, ami Czirner József lőcsei építőmester nevéhez fűződik. A felszentelés éve 1653-ban volt, erről, a bejárat feletti kőtábla tanúskodott. Az eredetileg 8 kilométeres túrát sajnálatos módon rövidebbre kellett szervezni, ugyanis a rekkenő hőség miatt többen (főleg a beteg dolgozók) nem tudtak lépést tartani az egészségesebb kollégákkal, így mindössze 4 kilométeres gyalogtúráról tudunk beszámolni. A túrát közös étkezéssel zártuk.

Életmódtábor

2013. július 24-28-ig 15 fővel Életmódtábort szerveztünk Erdőbényére. Már az indulás pillanatától éreztük, hogy a stressz megoldásának helyszínére érkezünk. A takaros kis falu kedves házaival, pincebejárataival, szőlészetével egy olyan eufórikus állapotot eredményezett a lelkünkben, ami a tábor befejezése után is mély nyomot hagyott bennünk. Hosszú ideig táplálkoztunk a látottakból, történésekből, akik részt vettünk ezen a programon. Az életmódtábor fő témája a stressz kezelés volt, ezért szakértő- előadót hívtunk meg, hogy tudásával mélyreható instrukciókat nyújtson.

[1_960] Tollaslabda.jpg
[14_180] Dijjazott.jpgEredményesnek, és hasznosnak ítéltük meg az előadásokat. Megtanultuk kezelni a munkahelyi stresszt, amit családon belül is tudunk hasznosítani. Az ott tartózkodás ideje alatt tollaslabda- és asztalitenisz bajnokságot rendeztünk, a verseny kiemelkedő tagjait könyvjutalomban részesítettük. A jól ismert és megtanult módszerrel mindennap relaxáltunk, valamint közös tornán vettünk részt. Néhány kolléga a szellemi képességeit is próbára tette a sakk tudományában. A szervezők mindamellett, hogy a stressz kezelésével kapcsolatos megoldásokra gondoltak, nem feledkeztek meg arról, hogy az étkezések is egészségesek legyenek. A jó levegő, a tanulmányok, egészséges ételek megtették hatásukat. 15 ember már biztosan tudja kezelni a munkahelyi problémákat, ezt a tudást a laikus önsegítő csoportban, a foglalkozások alkalmával átadták a kollégáknak.

Állapotfelmérés

Az állapotok felmérésére 2013.szeptember 11-én került sor. Az felmérést, mint korábban is, a Miskolci Turisztikai Kft Barlangfürdőjében végeztük, és hasonlóképpen zajlottak, mint az előző évben. Mágneses testelemzést, vérnyomás- és vércukorszint mérést, testsúly- és magasság mérést végeztek az egészségügyi végzettségű szakemberek. A mágneses testelemzés a pillanatnyi egészségi állapotot, a test gyenge és kiegyensúlyozatlan mágneses mezőit, a sejtinformációt mérte. Az indukátort érintve, néhány perc alatt teljes képet kaptunk az egészégi állapotunkról. A betegségek korai felismerésével lehetőségünk nyílt az időben történő kezelések megvalósítására. Az állapotfelmérést követően előadást hallgattunk meg a túlzott só fogyasztás hatásairól, az egészséges táplálkozásról. Előadónkat és szakértőnket érdeklődéssel hallgatták a résztvevők.

[10_960] MagnesesTest.jpg

Kiegyensúlyozott táplálkozással és fizikailag aktív életmóddal az ideális testtömeg elérhető, megtartható, az egészség megőrizhető, és a táplálkozással összefüggő betegségek nagy része megelőzhető. Kiegyensúlyozott táplálkozásról akkor beszélhetünk, ha az étrend mind mennyiségileg, mind minőségileg megfelelő, vagyis biztosítja a szervezet számára fontos napi energia- és tápanyagszükségletet. Az energia- és tápanyagszükséglet több tényező függvénye, mint például életkor, nem, fizikai aktivitás, egészségi állapot, éghajlat.

Az egészséges ember napi energiaszükséglete naponta mintegy 25-30 kcal testsúly-kilogrammonként. A napi energiamennyiséget az energiát adó tápanyagokból (fehérje, zsír, szénhidrát) nyerjük, amelyek mennyisége, illetve aránya az egészséges táplálkozás egyik legfontosabb jellemzője. Minden élelmiszer különböző mértékben tartalmazza ezeket a tápanyagokat, így mindegyik hozzájárul a kiegyensúlyozott étrend kialakításához, a megfelelő energiaegyensúly megteremtéséhez.

[15_960] Eloadas2.jpg

Egy jól összeállított étrendben tehát az egyes élelmiszerek, ételek változatosan, megfelelő mennyiségben szerepelnek. Az ajánlások általában úgy szólnak, hogy a zsírbevitel a teljes napi energiaszükséglet 30 százalékát ne haladja meg. Ez azt jelenti, hogy a szénhidrát legyen a fő energiaforrás, az összes bevitt kalória 55-60 százalékát kitevő mértékben. A fennmaradó részt a fehérje fedezze. Arra vonatkozóan is vannak ajánlások, hogy milyen mennyiségű legyen a vitamin- és ásványianyag-bevitel.

A tápanyagszükségletet a különböző ételek kombinációjával tudjuk kielégíteni. Csak kevés ember képes, illetve akar pontos nyilvántartást vezetni arról, hogy milyen élelmiszereket fogyaszt el. Általános szabályként azonban elmondhatjuk azt, hogy ha változatos étrenden élünk, és egyes élelmiszereket, ételeket mértékletes módon fogyasztunk, akkor szervezetünk megkapja a szükséges mennyiségű tápanyagokat.

Egészségnap

A programot 2013. szeptember 12-én egészségnappal zártuk. A megnyitó beszédet Orosz Gábor ügyvezető igazgató mondta, majd értékelte az elmúlt évet. Megköszönte a projektmenedzsment munkáját, jó egészséget kívánt a megjelenteknek.

Az egészségnapon ismét kitértünk a dohányzás káros hatásaira, melyre meghívott előadónk hívta fel a figyelmünket.

A programba beiktattunk egy kis mozgást, vízi tornát, amit örömmel teljesítettek a résztvevők. A víz kéksége, csobogása nyugtatólag hatott az idegrendszerre, ellazulhattunk a kellemes környezetben. A mozgás örömét sokan nem is ismerték, holott a sport az egyik legjobb stressz kezelő módszer. A sport endorfinokat termel, másfajta tudatállapotot eredményez, a lelki problémákat félresöpri, az alvászavarokat oldja. Ez természetesen minden sportra igaz, a lehetőségek tára végtelen. A programot közös ebéddel (gondosan válogatott zöldségfélékkel, gyümölcsökkel) és felméréssel zártuk. A megkérdezettek többsége szívesen részt venne hasonló rendezvényeken, igen hasznosnak ítélték a programokat, köszönetet mondtak a szervezésért, és az anyagi támogatásért.

A projekt elnyert támogatása: 9.020.620 Ft.

Ebből:

-    eszközökre 1.215.100 Ft-ot költöttünk (multifunkcionális készülék, projektor, laptop, digitális fényképezőgép, CO szintmérő, ételpiramis (szemléltető eszköz), vérnyomásmérő, dohányos tüdő (szemléltető eszköz), tornaszőnyeg, hűtőszekrény, ülőlabda, CD rádiósmagnó, testzsírmérő, asztali lámpa, DVD lejátszó, szék, szekrény, tálak)
-    életmódtábor megvalósítása 844.450.- Ft
-    túra 66.000.- Ft
-    laikus önsegítés megvalósítása 330.000.- Ft
-    kötelező nyilvánosság biztosítása 736.000 Ft
-    egészséghét lebonyolítása 926.000.- Ft
-    egészségügyi állapotfelmérés 340.000 Ft
-    egészségnap lebonyolítása 806.550 Ft
-    médiában oktatóműsor 840.000.- Ft
-    egészségterv 342.900.- Ft
-    egészségügyi végzettségű szakember,
      előadó, szakmai vezető 495.750.-
-    projektmenedzsment (bér, járulék) 2.085.020.-
-    projekt adminisztráció 58.850.- Ft

Monitoring

A projekt megvalósítása során kérdőíves helyzetfelmérést végeztünk a munkatársak körében. A program végén összehasonlítottuk a korábbi felméréseket. A megkérdezettek többsége szívesen venne részt hasonló előadásokon. Hasznosnak ítélték az információkat.

A projekt eredményei

A projekt megvalósításának kezdetétől állapotfelmérést végeztünk, ahol összevetettük az eredményeket a kezdeti állapothoz viszonyítva. Az adatok összevetése során kiértékeltük, hogy a programokon résztvevő, túlsúllyal küzdők 90%-a táplálkozására odafigyelve szabadult meg fölös kilóktól. A legeredményesebben diétázó dolgozónk 4 hónap alatt összesen 16 kg súlyfölöslegtől szabadult meg, egészségi állapota nagymértékben javult. Többen számoltak be arról, hogy vitamindús ételekkel egészítették ki étrendjüket. A stressz kezelési technikák alkalmazásával több munkavállaló megtalálta a mindennapokban az egyensúlyt. Könnyebben kezelik a munkahelyi, illetve családon belüli konfliktusokat, problémákat, ezáltal munkájukat pontosabban, kiegyensúlyozottabban végzik.A dohányzók mindössze 20%-a szokott le a dohányzásról, további 40%-uk felére csökkentette az elszívott napi cigaretta mennyiségét.

Kérdőíves felmérés segítségével felmérést végeztünk, ami alapján a következő eredményekre jutottunk:

[4_960] Tablazat1.jpg

A programokon résztvevő dolgozók közel 70%-a nő. Ez közel megegyezik a MIProdukt Kft.-nél dolgozó munkavállalók nemek szerinti megoszlásával.

Kérdőívünkben arra kértünk választ, hogy különböző szempontok alapján értékeljék a pályázatot.

(5- kiváló, 4- elvárással egyező, 3- közepes, 2- jobbat vártam, 1- rossz)

[3_960] Tablazat2.jpg

Az előadásokat érthetőnek ítélték, tartalmuk az elvárásaiknak megfelelő témákról, problémákról és megoldásaikról szóltak. A programok helyszíneivel teljes mértékben meg voltak elégedve, a programokat számukra kedvezőnek ítélték. A felmérés során arra is fény derült, hogy az előadások hatására valamennyi a programban résztvevő dolgozó változtatott étkezési szokásán, alkalmazza a tanult stressz kezelési technikákat a mindennapokban, valamint a dohányzók is változtattak dohányzással kapcsolatos szokásaikon.

Az eredmények önmagukért beszélnek, kijelenthetjük, hogy a programok sikeresnek bizonyultak.

A kérdőíves felmérés során, a feltett kérdésre, hogy a jövőben milyen témában szeretnének a dolgozók még több információt, segítséget, előadást hallani, a többségük két témakört jelölt meg: a sportot, illetve a természetes gyógymódokat (házi praktikákkal, gyógynövényekkel).

A jövőben mindezek figyelembevételével kívánunk pályázni egy hasonló projektre, amennyiben lehetőségünk nyílik rá. További eredményként ítéljük meg, hogy a munkatársak szabadon használhatják az elnyert eszközöket, mint például a tornaszőnyeget, ülőlabdát, vérnyomás- és testsúlymérőt, CO szintmérőt, rádiót, filmeket, és DVD lejátszót. Az ételpiramis, illetve a dohányos tüdő, mint szemléltető eszköz, mintegy intő jel, emlékezteti a célcsoportokat a helyes táplálkozásra, illetve a dohányzás káros hatásaira.

Vissza