Egy kis megyetörténet (31. rész) – „Ameddig visz a ló”

A Cserehát finom redőzésű dombjai közt, a csendesen csörgedező Viszlói-patak völgyében fekvő településen már százan sem élnek, sok ház gazdára várva, üresen áll.  A népességfogyás biztos jeleként már évtizedekkel ezelőtt bezárt az egyetlen kocsma.

A település első, ismert okleveles említése 1340-ből származik, Wizlow alakban írták. a jelentése pontosan nem ismert. A helyi legenda szerint a honfoglalók azt mondták ott települnek le,ameddig visz a ló, s a falu neve így lett Viszló. Egy másik, tudományos magyarázat: viszove, sulykoló hely, ami a falu közepén – ma már feltöltött – tóra utal, ahol az asszonyok a ruhát sulykolták. 1620-ban egy egyházi leiratban Viszlavanak, vagyis dicső, szép helynek nevezi.  

A község lakott terület volt, amelyet számos nemes család birtokolt, az évszázadok alatt tartozott a Szapolyaiakhoz, a Rákócziakhoz, a Keglevichekhez. Utoljára a tornai Csáky Pallavicini Hipolit őrgróf, császári és királyi kamarás, honvéd huszár századosé volt a föld. A falu 1906-ban, a kegyúri terhekkel együtt vette meg a birtokot. Kevesen tudják, hogy az egyik őrgrófnő a falu temetőjében nyugszik.

Viszló lakosságának abszolút többsége görögkatolikus. A gyülekezet annak idején egy szép kis templomot emelt a domboldalra 1822-30 közt, amelyet az Urunk mennybemenetele tiszteletére szenteltek fel. Szépen festett, aranyozott ikonosztáza és régi, fából faragott bútorzata teszi különlegessé. A búcsút hagyományosan húsvét utáni 40. nap tartják. Az egyházközséget a  XVIII. században alapították, filiái: Tornaszentjakab, Debréte és  Becskeháza. A falunak nincs saját papja, de rendszeresen van istentiszteletet a néhány tucat hívőnek. A templom szomszédságában található a szépen rendben tartott temető, ahol egykoron közös sírba temették az utolsó magyar kolerajárvány áldozatait, amire ma már csak egy míves, fogadalmi vaskereszt emlékeztet.

A község élni akarását jelzi a rendszerváltás után kialakított faluház, amely egyben helyet ad a közösségi rendezvényeknek.

A kis község sok értelmiségit, több ismert személyiséget is adott az országnak. A teljesség igénye nélkül, itt született Kisida Elek, sebész professzor, egyetemi magántanár, a Magyar Sebésztársaság egykori titkára, Kisfalusi János, tiszteletbeli görögkatolikus főesperes, a Magyar Kultúra Lovagja, a Szent Erzsébet rózsája-díjas Kisfalusi M. Klavéria, apáca, Kisida Erzsébet, bíró, ügyvéd, író. Itt töltötte gyerekkorát Fedor István belgyógyász főorvos, Kazincbarcika Pro Urbe díjasa. S ezen sorok írója is részben viszlói származású, avagy a helyi nyelvjárás szerint viszlai.

(Csontos László)