Együttműködés az értékmentésért
2013. szeptember 3. (kedd) 16:18A megállapodás rögzíti: a két szervezet közös célja a települési, a téjegységi, a megyei és az ágazati értéktárak, valamint a határon túli magyar közösségek értékeinek feltárásában való együttműködés, valamint a közműveltség, tradicionális magyar nemzeti értékek magasabb színvonalra emelésének segítése.
E közös cél elérése érdekében stratégiai együttműködési megállapodást kötött tehát a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége és a Nemzeti Művelődési Intézet. Az együttműködés szükségességét alátámasztja, hogy a két szervezet tevékenysége nagymértékben támogatja, kiegészíti egymást. Az együttműködés többek között kiterjed a Hungarikum törvényből fakadó összefogási lehetőségek feltárására és kiaknázására, a nemzeti étékek felkutatására is. A felek közös érdeke és hosszú távú törekvése az, hogy a nemzeti értékeket és hungarikumokat népszerűsítsék.
Az együttműködés megkötésekor többek között jelen volt Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató asszonya, Dr. Mengyi Roland a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége valamint a Borsod Megyei Közgyűlés Elnöke, és Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács, az MNHSZ szakmai társelnöke.
Az együttműködési szerződést Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató asszonya, Dr. Mengyi Roland a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének elnöke látta el kézjegyével.
Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet - mint az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye - főigazgatója az ünnepélyes aláíráskor bemutatta az intézetet, annak működését, szervezeti felépítését és főbb feladatait. Örömét fejezte ki a tekintetben, hogy együttműködő partnerre talált az NMI a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségében, és reméli, hogy a közös célok mentén operatív programokat tudnak majd indítani.
Dr. Mengyi Roland elmondta, a szövetség gazdaságstratégiában is gondolkodik, és úgy gondolják, hogy a következő 30-50 évben az európai gazdasági növekedés helyszíne Kelet-Közép-Európa lesz, ezen belül Magyarország. Úgy véli, olyan szinergiákat tudnak találni a magyar értékek, a kultúra és a gazdaságfejlesztés között, amit bűn lenne kihagyni, ezért is örül annyira, hogy aláírásra kerülhetett a megállapodás az Intézettel.
(mnhsz.hu alapján)
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza