Éhségmenet

Öngyilkos lett egy közeli barát, miután nem tudta fizetni a hitelét, s odaveszett mindene. Két gyermeket hagyott hátra… Szívfacsaró, szomorú történet. És sajnos nem egyedi. Kell, hogy felfigyeljünk azokra az emberi fájdalmakra, szegénységbugyrokra, tragédiákra, amik mifelénk tán jobban sűrűsödnek, mint süllyedő hazánk más tájain. Meg kell találni a szegény embernek is az érdekérvényesítés módjait. Akár harsányan, médiában eladható módon is!

És az is természetes, ha egy ilyen figyelemfelhívással sokan szimpatizálnak, már csak a „minden magyar felelős minden magyarért” Szabó Dezső-i axióma szerint is. Ebbe az összefogásba beleférhet természetesen magánember, civilszervezet, de akár még politikai párt is. Az viszont már aljas húzás, ha bárkik is, bármilyen szervezet is az emberi nyomorúságot árukapcsolással saját, önös érdekből használja fel és ki. Aki ilyet tesz, az az én szemembe valahol a hullarablóval azonos erkölcsi fakkba helyezhető el.

Ilyesmiken morfondíroztam, amikor megláttam a Miskolcról elinduló, a főváros felé tartó ún. éhségmenet körül sertepertélő szocialistákat. Ha annyira fáj nekik a süllyedő élet, akkor ugyan hol voltak, kinek segítettek, amikor pl. a Bajnai Gordon tulajdonosi köréhez köthető cég, a (Hajdú-Bét) csődbe vitt, illetve az e cégben lévő pénzek kiszivattyúzása által tönkretett több száz libatenyésztőt? Amikor az ily módon kisemmizettek, földönfutóvá tettek közül nem egyen, nem ketten, de legalább kilencen lettek öngyilkosok.
És mikor tiltakoztak az ellen, hogy az uniós törvények szerint csak a libát nem lehet megkopasztani?! Az embert viszont, aki keze munkájából akar megélni, aki szerződéskötésekkel arról is gondoskodik, hogy munkája gyümölcsét értékesíteni tudja, teljesen meg lehet kopasztani, még a bőrt is le lehet róla nyúzni.
Ugyan hová dugták el ezek a politikailag ma született, tiszta emberek a szociális érzékenységüket akkor, amikor kiderült, hogy az MNB elnöke, ez a drága (8 millió forint volt a fizetése a mi adónkból, attól ugyanis nem független…) européer, Simor András azt találta mondani – még 2008-ban, az akkori amerikai nagykövetnek –, hogy „a magyar devizahiteleseket nem lenne helyes megmenteni, mert meg kell tanulniuk, hogy nincs olyan, hogy ingyen ebéd”?

És vajon nem a pártjuk (elődpártjuk), illetve annak prominensei adósították el az előző 40 évben, legelték le, privatizálták szét az előző 20 évben a mi közös hazánkat?!
Ezek alapján nagyon úgy tűnik nekem, hogy bizony az éhségmenet nem más, mint politikai performansz. Az utóbbi időben nem először, s vélhetően nem is utoljára használják fel erre a különféle politikai erők és erőtlenségek a legkiszolgáltatottabbakat, a legszegényebbeket…
Ha szabad tanácsolni sokat látott és tapasztalt firkászként valamit az éhségmenet résztvevőinek: az úti cél ne a parlament, hanem az IMF magyarországi irodája legyen, mivel „Jogállamban a pénz a fegyver.” Ja, és még valamit: kérem, olvassanak többet József Attilától, az iménti sor is tőle való.