Előzetesben az uzsorás család
2014. szeptember 4. (csütörtök) 19:53A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság állampolgári bejelentés alapján indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben uzsora-bűncselekmény bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A bejelentő a hatóságnak elmondta, hogy falujában uzsorások vannak, akik a lakosság részére pénzt és élelmiszereket adnak kölcsön, amit „kamatos kamattal” kell visszafizetniük.
A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók szeptember 1-jén elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. József 54 éves, T. Józsefné 54 éves és ifj. T. József 33 éves helyi lakosokat.
A rendőrség a gyanúsítottaknál tartott házkutatás során több tárgyi bizonyítékot lefoglalt és további sértettek beazonosítását végzi.
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az üzletszerűen elkövetett uzsora- bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban a terhelteket bűnügyi őrizetbe vette és a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészségen előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit az eljáró nyomozási bíró szeptember 3-án elrendelt.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza