Embertől emberig ható rendszer

„Öt fiútestvér közül én vagyok a középső. Édesanyánk egyedül nevelt fel minket egy szoba-konyhás lakásban, a nagyszüleink támogatásával. Szűkösen éltünk, de gyermekként nem érzékeltük a pénztelenség szorítását, csak a felénk áradó szeretetet, gondoskodást, meg persze a felelősségvállalást egymásért” – kezdi a bemutatkozást dr. Kovács János, a megyei önkormányzat új főjegyzője, jelezve: értékrendjének ma is ezek a meghatározó építőelemei. A zempléni Erdőhorvátiban töltött gyermekévek alatt hamar kitűnt: a fiúcskát igen éles ésszel, nagy kitartással, tudásvággyal áldotta meg a sors. Lengyel László plébános volt az, aki meglátta benne a tehetséget, segítette, orientálta az ismeretekre szomjas ifjú embert. „Neki köszönhetem, hogy a győri Bencés Gimnáziumban érettségizhettem. Négy csodálatos évet töltöttem Győrben. Az életünk a becsületről, a tisztességről, a pontosságról, a nyitottságról szólt” – emlékezik a jellemformáló időszakra a 42 éves főjegyző. Az idilli évek után aztán jött a „való világ”; a katonaság, ami a maga sajátos rendjével, szellemiségével éles ellentétben állt a fiatalember addigi világával. Előfelvételisként egy évet húzott le Nagyatádon, ám – a megszépítő múlt törvénye szerint – ma már úgy véli, a férfi vé váláshoz ez is hozzátartozott. Mint ahogy a szakmai úton való elinduláshoz az akkor még Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. „Mi voltunk a negyedik évfolyam a kar történetében. Már elsőéves koromban megnősültem, majd jöttek a gyerekek: egy lány és egy fiú. Aztán az útjaink a feleségemmel tizenhét év után külön váltak, és én újra családot alapítottam” – avat be magánéletének legfontosabb történéseibe, amihez büszkén hozzáfűzi: új kapcsolatában is két gyermeke született, az ötéves, „igazinő” Gréta és az első önálló lépéseit gyakorló, 8 hónapos kisfiú, Bence János. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük a szakmai pályafutást, amelyben érdekes periodicitást fedezhet fel az olvasó. Fiatal diplomásként a tiszavasvári mezőgazdasági termelőszövetkezet volt az első munkahelye, 1991-től egyéni ügyvéd lett, amit az állami szféra követett, hiszen Tiszavasvári jegyzői székét nyerte el, 2000-től pedig – három éven át – ő volt Szabolcs-Szatmár-Bereg közigazgatási hivatalának vezetője. Aztán – a kormányváltás után – ismét az ügyvédkedés következett egészen ez év április 16-ig, amikor beiktatták hivatalába, ő lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Önkormányzat főjegyzője.

Vallásos neveltetése meghatározta ifjúkorának jelentősebb eseményeit, ma is fontos szerepe van a hitnek az életében?

Istenhívő ember vagyok, ez az elkötelezettség végigkíséri az életem. Hiszek abban, hogy a hitre és a tradícióra támaszkodni kell. A hit tartást ad, a múltunkból
tanulhatunk, értékeiből meríthetünk.

Ezért talán sokan idealistának mondanák Önt, ám választott hivatása az ügyvédi munka – illetve mostani pozíciójában a megyei önkormányzat működésének törvényességi felügyelete – nagyon is a realitásokon alapszik. Nem érez ebben kettősséget?

Nem gondolom, hogy az idealizmus kizárná a realitásérzéket, és fordítva. Az alapelvem az, hogy mindenkinek azt kell tennie, amire hivatott, se többet, se kevesebbet. Azt viszont a legjobb tudása szerint. Ezt kérem, ha úgy tetszik, várom el a munkatársaimtól is. Mondok egy példát. 2001-ben, amikor Tarpánál átszakadt a Tisza gátja, és elpusztult a szatmári és a beregi rész, a kormány döntése alapján megkezdtük az újjáépítést. Ez egy több tízmilliárdos, példa nélkül álló projekt volt, aminek adminisztrációjáért mi, vagyis a megyei közigazgatási hivatal feleltünk. Óriási szakmai kihívás volt, rengeteg buktatóval. Sokan óvtak is tőle. De munkatársaimmal – a hivatal csapatával – kiválóan megoldottuk. Ez a rendkívüli helyzet bebizonyította számomra, hogy céltudatossággal, kellő ambícióval, motiváltsággal az emberekből olyan energiákat szabadíthatunk fel, amilyenekre maguk sem gondolnak. És tulajdonképpen nincs másról szó, minthogy tesszük a dolgunk legjobb tudásunk szerint.

Erre a hozzáállásra most is nagy szükség lesz, hiszen az önkormányzatok anyagi helyzetét látva, nehéz időszak következik.

Valóban beszűkültek a lehetőségek, de bizonyos mozgástér azért van. A célunk természetesen a hiány lefaragása. Azon leszek, hogy – az egyébként jól felkészült – köztisztviselői gárda szürkeállományát ennek megvalósítása érdekében mozgósítsuk. Meggyőződésem, hogy a megyei önkormányzat többre alkalmas, többre hivatott a most neki szánt szerepnél. Éppen ezért indokolt lenne a korábbi támogatási rendszer visszaállítása, illetve bizonyos hatósági feladatok visszaadása, hiszen arról nem szabad megfeledkezni, hogy a közigazgatás embertől emberig ható rendszer, tehát értük van!

Marczin Eszter