Erőforrás

Szent István napja, a legrégebbi magyar történelmi ünnep. Még Szent László királyunk vezette be 1083-ban. Évszázadokon és államhatárokon átnyúlva, a folytonosság és az összetartozás erejével köt össze bennünket ma is…
Az illemszabály azt követelné, hogy egy ekkora ünnepet mindenki tiszteletben tartson. Még azok is, akik nem érzik magukénak azt…
Nos, tavaly, mintha csak összebeszéltek volna, közvetlenül augusztus 20-a után, két szalonképesnek mondott, nem bulvár sajtóorgánumban is arról értekeztek, hogy ugyan miért is kellene nekünk tisztelni „a kedves rokont felnégyelő Szent Istvánt?!” Akik ezeket leírták, Magyarországon nőttek fel, magyar történelmet tanultak. Tehát tisztában vannak azzal, hogy nemzetünk Európa közepén való megmaradásában mekkora szerepe volt az első szent királyunknak. Vagyis nem tudatlanságból vetnek papírra ilyen és ehhez hasonló nyilvánvaló sértegetéseket.

Egyre többször merül fel bennem a kérdés: hogyan lehet (vagy érdemes-e egyáltalán) reagálni az ilyen és ehhez hasonló, minden határon túlnövő, beteges bunkóságra, provokációra? S eszünkbe juthat az is, hogy ugyan mit tennénk magánemberként akkor, ha például valaki a saját lakásunkban kezdené káromkodva sértegetni a már rég elhunyt édesanyánkat? Vagy, ha az illető a szeretettel és gondossággal elkészített, és az ünnepi asztal közepére kitett aranyló húslevesből a szíves kínálásra nem szedni akarna, hanem helyette beleköpne? Azt hiszem hirtelen nagyon zavarba jönnénk ...Hát éppen így nem értjük, és nehezen kezeljük azokat a támadásokat, amelyek évek óta sorozatban érik a nemzeti ősjelképeinket, illetve a magyar történelem egyik-másik emblematikus értékét.

E bosszantó és zavarba ejtő erőlködés viszont nem akaszthat meg bennünket abban, hogy történelmünket visszaszerezzük, identitásunkat, gyökértudatunkat megerősítsük. Nem véletlen, hogy itt vidéken szinte felfoghatatlan a Budapesten folyó, nemtelen turulvita. 1990 óta a megyénkben legalább 20 helyen állítottak szobrot a mitológikus madarunknak. 2000-ben pedig országszerte számtalan helyen került sor Szent Istvánt ábrázoló szobor avatására.

Divat azt hangoztatni, hogy ne foglalkozzunk a múlttal, csak a jövő számít! Csakhogy múltunk ismerete és tisztelete nélkül az önbecsülésünk is padlót foghat. S akkor ugyan kinek a jövője épülhet itt!? Nem egy mélymagyarnak minősített ember, hanem a legnagyobb magyar, a közgazdász szemléletű Széchenyi István mondta: „Csak addig él egy nemzet, amíg van hagyománya”!