HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Folytatódik a rezsicsökkentés

2013. június 14. (péntek) 13:45
 
Júliusban már a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentésére számíthatunk. Törvényben rögzítette a parlament a rezsicsökkentést: az elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén már megvalósult csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését is július 1-jével.


A fideszes Németh Szilárd és Ékes József javaslatára elfogadott törvény alapján a díjcsökkentést kötelező feltüntetni a számlán. Ha ez elmarad – és a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a szerződésszegést –, a szolgáltatónak tízezer forint kötbért kell fizetnie a fogyasztónak.

A jogszabály értelmében a víz- és csatornadíjak a januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal, míg a szemétszállításért – 2014. december 31-éig – a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.

A törvény felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy rendeletben állapítsa meg az ügyfélszolgálatok elhelyezésére és működtetésére vonatkozó részletes szabályokat, a szakminisztereknek pedig arra, hogy meghatározzák azt a számlaképet, amelyet a víziközmű-szolgáltatók használhatnak.

Növekedési hitelprogram

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke lapzártánkat követően, május 16-án tart előadást – munkatársaival közösen – a növekedési hitelprogram részleteiről a Miskolci Egyetemen. A tájékoztatóra megyénk azon vállalkozóit hívták meg, akiket érinthet ez az új gazdaságélénkítő lehetőség. A programban döntően a mikro-vállalkozások és a kkv-k juthatnak olcsó hitelhez. Mint ismert, az új stratégiai program beindításáról áprilisban döntött a jegybank monetáris tanácsa. Az MNB hitelprogramjának lényege, hogy kétszer 250 milliárd forintos keretből segítenék a vállalkozások hitelhez jutását, és azt, hogy megszabaduljanak mostani devizakölcsöneiktől.

Vissza