Gazdálkodhatunk még okosan?

Különösen a hosszú távú, nagy összegű lakáshitelesek és az autólízingesek vannak rossz helyzetben.

A fogyasztói társadalom csapdái

„Az emberek azt látják, hogy a reklámok fogyasztásra ösztönöznek. Nem csak a médián keresztül hirdetik: utolsó leértékelés, használd ki… nagyon rafináltak a módszereik. Ugyanakkor az utóbbi 2-4 évben egyre többen tapasztalják: át kell gondolni, hogyan jövök ki a hó végéig az egyre kevesebb pénzből, mert kezd kimerülni a családi tartalék – fogott a folyamat ismertetésébe dr. Simon János szociológus, a Miskolci Egyetem oktatója. Majd folytatta: „Akiknek az életmódja most deklasszálódik, azokra általában az erősebb feszültség a jellemző. Akik hosszabb ideje rossz körülmények közt élnek – már a szülők is munkanélküliek voltak, s most ők is azzá váltak – apátiába esnek, beletörődnek a sorsukba. Mind a két típus megtalálható a mai magyar társadalomban. Kelet-Magyarországra inkább az utóbbi, apatikus reakció a jellemző. Komoly kormányzati támogatást kellett volna biztosítani a keleti régió számára, ösztönözni a munkahelyteremtést, befektetni a helyi egészségügybe, az oktatásba. Azt hitték, az autópálya mindent megold. Nem így történt. A támogatás elmaradása az elmúlt évek legnagyobb koncepcionális hibája. Van egy pont, amikor nincs tovább értelme spórolni, mert üres a pénztárca. Az említett hiba miatt sokan már itt járnak” – utalt az elhibázott fejlesztéspolitikára a szociológus.

Bedőlő hitelek, lízingek

„A probléma legegyszerűbben úgy oldódna meg, ha jelentősen megemelné a kamatot a jegybank, és az euró árfolyama visszamenne a tavalyi szintre. Ezt azonban elfelejthetjük. Mi történik, ha az autós nem képes fizetni a lízinget? Lefoglalják és elárverezik a kocsit. De mivel a használt autók értéke leesett, annyi sem jön be, amennyivel kiszállhatna a lízingelő, így aztán oda a kocsi, és még fizethet is. Csapdahelyzet, amelynek feloldásához kormányzati intézkedésre van szükség” – vélekedett Lichy József ügyvéd.
„Mondjuk az 5 éves futamidejű, havi 100 ezer forintos törlesztés helyett most 170 ezer forintot kellene fizetni. Viszont az ügyfél nem képes többet fizetni, ezért a futamidőt kellene meghosszabbítani. Továbbra is annyit fizetne, mint korábban ráadásul megmaradna a hitelképesség és a kocsi is! Ez a tétel még inkább igaz a lakáshitelekre. A bank nem bérleménygazdálkodási intézet, ezért a pénzintézet és az adós közös érdeke a futamidő-hosszabbítás” – állítja az ügyvéd, aki úgy tudja, van olyan kereskedelmi bank, amely szeptemberre ezres nagyságrendű lízingautó visszavonással számol. S ez csak egy bank…
Aki viszont elveszti a munkáját, s nincs tartaléka, felkészülhet a legrosszabbra, mert az állam is csak azon tud, akar segíteni, aki törleszt…

Tudnak-e, lehet-e spórolni?

Vannak akik rákényszerülnek a spórolásra, és vannak akik nem. Én az előbbiekhez tartozom - mondja Kovács Krisztián tarcali egyetemista. - Aki nyitott szemmel és füllel jár, az biztosan tud a mai, fényesnek egyáltalán nem nevezhető állapotokról. Sajnos a mai gazdasági helyzet rákényszerít, hogy felidézzem nagymamám spórolási praktikáit a mindennapokban, hiszen családon belül napi téma a „hogyan és miből.”  Vannak diáktársak, aki rákényszerülnek, hogy megtanulják a pénz beosztását, nos közéjük tartozom, és nem szégyen, ha a tanulás mellett valamilyen alkalmi munkát vállalunk. Persze olyanok is vannak, akiknek a szülői háttér mindent megad, nem foglalkoznak az általános értelemben vett pénztelenséggel, harmadik-negyedik diplomájukat szerzik meg csak azért, mert így kényelmesebb nekik.

Dibásné Majoros Nikolett Mádon kényszerült a munkanélküliek népes táborába. – Eddig sem lehetett luxuskategóriájúnak nevezni életünket, napjaink szerényen telnek – sorolja az egykor vendéglátóiparban dolgozott fiatal édesanya. – Min lehet spórolni? Egyértelműen az élelem és a ruházkodás jöhet szóba, nem vásároljuk meg a legjobb minőséget, kénytelenek vagyunk beérni az olcsóval. Persze az óvodába járó gyermekemnek igyekszem mindent megadni, éppen ezért vállalok alkalmi, helyesebben idényjellegű munkákat. Férjem ugyan dolgozik, de a válságot nagyon érezzük.

A bekecsi Csere Lászlóné családjában három fiú él együtt a szülőkkel, a legidősebb már dolgozik, a két fiatalabb tanul. – Minden fillérnek meg van a helye, pláne ha a rendszeresen fizetendő számlákat veszem alapul, nem beszélve a devizahitelről. Cirka harmincezer törlesztő részlettel kezdtük a visszafizetést, most ötven fölött járunk, ezt a különbözetet is ki kell izzadni valamiből. Nagyon nehéz, az élelem és a ruházkodás jöhet szóba spórolás gyanánt, no meg szaladgálok a lakásban lekapcsolni a villanyokat a fiúk után – mondja érezhető iróniával a kereskedelemben dolgozó asszony. – A kocsit akkor használjuk, ha nagyon muszáj.

A Tállyán élő, hetvenhat éves Márkus Jánosné „gyakorló dédi,” ott jártunkkor is dédunokájával töltötte az időt. – A mai fiataloknak fogalmuk nincs arról, mit jelent az igazi pénztelenség. A spórolás csak mint fogalom merül fel bennük, egyik napról a másikra élnek a „majd lesz valahogy” elv szerint. Én szegény jó szüleimtől soha nem láttam pazarlást, náluk minden garasnak meg volt a helye, a tőle látottaknak megfelelően próbálok élni, de így sem könnyű. Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, minden szinten támogatni kell az utódokat, hiszen jellemzővé vált hogy generációk nőnek fel anélkül, hogy megtapasztalják a munka, és az ehhez kötődő élet értékét. A „nincsből” nagyon nehéz spórolni!