Gere Gábor: „Nagy reménységgel várom az ünnepet”

- Az első, ,,dacos” gondolat a karácsonyhoz való viszonyomról, hogy nem igazán szeretem. Ez meglepő lehet egy lelkésztől, de talán érthető, ha elmondom, hogy lelkész családból származom, így gyermekként is leginkább a hajtást érzékeltem ebben az időszakban. A nyugalomból, családi ünnepből nekünk nem igazán jut… - meséli Gere Gábor varbói lelkipásztor. - Persze a gyülekezet szempontjából mindig nagy reménységgel várom az ünnepet, ez szép missziós lehetőség, hiszen ilyenkor nagyon sokan jönnek el a közösségbe, és azt tapasztalom, hogy egy-két új arc meg is marad.

Működő, élő gyülekezetről beszél a 2005 óta Varbón szolgáló lelkipásztor, vasárnaponként itt megtelik a templom. Ám az egyházi ingatlan fenntartása mégis nehézséget okoz… 200 évvel ezelőtt kezdődött itt a református templom építése, és bár igyekeztek folyamatosan karbantartani, még sincs ma olyan állapotban, ami méltó lenne a jubileumhoz – vagy akár csak ahhoz az alaphelyzethez, hogy a templomok a falvak ékességei kellene hogy legyenek.

A felmérések alapján 60 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy teljesen rendbe lehessen tenni. Elkészítettek egy felújítási tervet, beadtak egy pályázatot, amin nyertek is, de saját erőből még így is szükségük volna 10 millió forintra. Megkerestek minden varbói embert, hogy havonta legalább 625 forinttal támogassák ezt a célt: szép összefogás alakult, sok olyan ember is adakozott, aki nem a református egyház tagja. De azért ez még csak töredék ahhoz, hogy jövő év végére teljes szépségében ragyoghasson az épület. A lelkész nem látja túl reménytelinek az ügyet, de bíznak az isteni segítségben…

…amit saját életében nemegyszer megtapasztalt már Gere Gábor. Fizikusnak tanult két évig, aztán ,,vagy sikerül, vagy nem” alapon jelentkezett a teológiára.
– Egyik este imádkozgattam magamban, meg Bibliát olvastam, s akkor úgy éreztem, mégsem biztos, hogy a fizikával kellene foglalkoznom. Azt hittem, már vége a felvételinek a teológián, ezért édesapámat kértem, hogy kapcsolatai segítségével érje el, hogy utólag beadhassam a papírjaimat. Kiderült, hogy másnap jár le a felvételi határidő… Nem gondolom, hogy véletlenül történt, hisz már minden világi felvételinek vége volt, a teológiáé meg ki volt tolva pont addig a napig…

A teológián ismerkedett meg feleségével is, aki szintén lelkész.

- Igyekszünk hűséggel szolgálni – mondja a fiatalember. – Korábban Abaújszántón laktunk, s ott, illetve a mellette lévő kis falvakban szolgáltunk. Most némi nehézség az életünkben, hogy a feleségemnek világi állást kellett vállalnia, mert Varbó gyülekezete egy lelkészt tud eltartani, a környéken meg nincs másik üres gyülekezet. Nehéz ez, mert így gyakorlatilag se hétköznapunk, se hétvégénk…

Megmozdul adventben a varbói közösség. Adományokat gyűjtenek több helyre, vasárnaponként vendégeket fogadnak, s vendégül látják őket.

- Ha arra gondolunk, hogy karácsony, Jézus Krisztus születése egyfajta mozgást indított el a keresztyén világban, hiszen a világ szabadítója született meg, akkor igenis nekünk is ,,pörögni” kell, s e mozgásnak akár a vérnyomásunkra is hatással kell lenni… Lehet, kicsit furcsa ez, hiszen a legtöbben úgy gondolják, hogy ez ünnep a családé, az elcsendesedésé…

Hogy ő fontosnak tartja-e az elmélyülést, mi a véleménye arról, hogy az adventi időszak célja annak elérése, hogy bennünk is megszülessen Krisztus, érdekes választ ad:

- Miért kellene újra megszületni Krisztusnak egy olyan keresztyén ember életében, akinek a szívében ott él?! Fogalmazhatnám úgy, hogy nekünk, hívőknek karácsonykor inkább bábának kell lennünk, olyan értelemben, hogy mások szívében segítsünk megszületni a Megváltónak. Inkább a missziói oldalt hangsúlyoznám: Krisztus sem önmagáért jött el a világra, hanem az egész emberiségért, tehát egy olyan embernek, aki hívőként várja a karácsonyt, szintén mások felé kell nyitni és indulni…