Hölcz Péter a MÚSZ régióvezetője
2017. szeptember 19. (kedd) 10:43-Elsősorban azért pályáztam meg a régióvezetői beosztást, mert a Heves-, Nógrád- és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei klubok többségétől felkérést, ha úgy tetszik biztatást kaptam erre, ráadásul közvetlen munkahelyi vezetőm, Illyés Miklós, a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője hivatalos ajánlást fogalmazott meg erre vonatkozóan a MÚSZ felé – tudtuk meg Hölcz Pétertől, aki közel három évtizede a megyei szövetség főtitkáraként is segíti sportágát. – Megtisztelő számomra, hogy elnyertem ezt a felelősségteljes megbízatást! Mindenkinek köszönöm, aki hozzásegített ehhez! Határozatlan idejű szerződésem értelmében az az elsődleges feladatom, hogy szeptember közepétől kapcsolatot tartsak az országos szövetséggel, annak sportigazgatójával, az úszó sportegyesületekkel, szakosztályokkal és az oktatási intézményekkel. Ezen túlmenően legjobb tudásom szerint felügyelem és támogatom a sportszakmai munkát. A klubok, szakosztályok rendszeres látogatása során a felmerülő gondok, problémák megoldását igyekszem mindjobban segíteni. Részt veszek a régió minél több úszóversenyén.
A MÚSZ „Jövő bajnokai” elnevezésű kiemelt utánpótlás programjában is aktívan tevékenykedem, közreműködöm a 32 tagú, 2003, 2004, 2005 és 2006-os születésű úszók alkotta keret összeállításában, melynek alapját a LEN-ponttáblázat szolgáltatja. Az is a feladataim közé sorolandó, hogy a régió szakosztályainál az úszás-oktatók, edzők képesítését, végzettségét rendszeres időközönként ellenőrizzem. A szövetség fix éves költségvetést biztosít számunkra, melyből például régiós központi edzőtáborokat, szakmai továbbképzéseket is finanszírozhatunk. Az ország nyolc régiója egyébként egyfajta „kis MÚSZ-ként” működik majd, hiszen sok olyan feladatot átveszünk, melyet eddig a fővárosban végeztek, onnan koordináltak. Nagyon lényeges, hogy a régióvezetői teendőket munkaidőn kívül, délutánonként, esténként, és hétvégenként látom el, tehát nem főfoglalkozásom terhére teszem mindezt.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza